A globális nyersanyagpiacokat alaposan megrázkódtatták Donald Trump hivatalba lépése óta hozott vámintézkedései. Az amerikai elnök a Mexikóból és Kanadából érkező import mellett célba vette a Kínából érkező szállítmányokat, vámokat vetett ki az acél- és alumíniumtermékekre, valamint úgynevezett kölcsönös illetékeket ígért minden országra. De az amerikai lakosságot is érintenék az intézkedések hatásai.
A Goldman Sachs szerint az olajimportra kivetett vámok összességében 22 milliárd dolláros terhet rónának az amerikai fogyasztókra, a szolgáltatók ugyanis áthárítanák rájuk a megnövekedett költségeiket.
A kilátásba helyezett illeték a hazai nyersolajtermelés ösztönzéséhez kevéssé járulna hozzá, ugyanakkor 170 dollárnak megfelelő pluszköltséget jelentene az amerikai háztartásoknak
- mutatnak rá az elemzők.
„Úgy véljük, hogy a nyersolajra kivetett 10 százalékos amerikai vám nem növelné jelentősen a hazai kitermelést, mivel az Egyesült Államok könnyűolajat termel ki, míg a legtöbb amerikai finomító nehézolajat keres” - írták az elemzők a Bloomberg beszámolója szerint.
Az amerikai finomítókban feldolgozott kőolaj 40 százaléka emiatt importból, elsősorban Kanadából származik, az ország napi 4,6 millió, Mexikó pedig 563 ezer hordónyit exportál az Egyesült Államokba.
Az elemzők szerint a 10 százalékos vám hatására a benzin kiskereskedelmi átlagára gallononként 7 centtel emelkedhet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban