A szombaton és vasárnap Svájcban elért egyezség legfontosabb része az, hogy Kína hajlandó megnyitni piacát az Egyesült Államok előtt – értékelte Donald Trump a Pekinggel kötött kereskedelmi megállapodást.
Az amerikai és kínai kormányzat képviselőinek egyezsége nyomán 90 napra mindkét fél ugyanolyan mértékben csökkenti az elmúlt időszakban több körben megemelt vámokat.
Ennek eredményeként az Egyesült Államok 30 százalékos vámot alkalmaz majd a Kínából érkező termékekre, míg Kína 10 százalékos behozatali terhet ró az amerikai termékekre.
Donald Trump hétfői tájékoztatóján arról is beszélt, hogy a pekingi kormány tisztségviselői ígéretet tettek arra: lépéseket tesznek a kábítószer-alapanyagként Egyesült Államokba irányuló fentanil csempészetének megállítása érdekében. Az elnök szerint, amennyiben ez megtörténik, azt az amerikai fél díjazni fogja további vámmérsékléssel. Egyben emlékeztetett arra, hogy hivatalba lépését követően a kábítószer-csempészet miatt vezetett be a kínai árukra 20 százalékos büntetővámot.
Donald Trump közölte, hogy akár már a hét végén beszélhet Hszi Csin-ping kínai elnökkel.
A kínai megállapodás kapcsán kitért az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokra is. Ezzel kapcsolatosan az MTI tudósítása szerint kijelentette:
Európával keményebb tárgyalásokra készül a kétoldalú kereskedelemről annál, mint amely Kínával zajlott, mert véleménye szerint az Európai Unióval kereskedni sok tekintetben "piszkosabb", mint Kínával.
Donald Trump egyébként kedden kezdi meg a három országot, Szaúd-Arábiát, Katart és az Egyesült Arab Emirátusokat érintő közel-keleti hivatalos útját. Jelezte, hogy kész ezt megszakítani, ha úgy ítéli meg, hogy személyes jelenlétével segíteni tudja a csütörtökön Isztambulban tartandó közvetlen orosz-ukrán béketárgyalásokat.
Úgy fogalmazott:
„amennyiben úgy ítélem meg, hogy jelenlétem segítségül szolgál, akkor odarepülök".
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Bejelentés érkezett a SZÉP-kártyákról: őrült költési roham várható, az oka is kiderült