A brit uralkodó vendégeként Nagy-Britanniába érkezik kedden Donald Trump amerikai elnök és felesége, Melania Trump.
III. Károly király hivatalos meghívólevelét Keir Starmer brit miniszterelnök februárban nyújtotta át Washingtonban Trumpnak.
A látogatás időpontját a Buckingham-palota július közepén jelentette be.
Az amerikai elnöki házaspár hivatalos programja szerdán kezdődik és csütörtökön ér véget. Trump és felesége aznap el is utazik Londonból.
III. Károly és hitvese, Kamilla az angol-brit monarchia legősibb és legnagyobb királyi rezidenciáján, a London nyugati határában emelkedő windsori kastélyban fogadja szerdán az elnököt és feleségét, és aznap este az ilyen jellegű államfői látogatások hagyományos fénypontjának számító banketten látja őket vendégül.
A meghívás két szempontból is példátlan: Donald Trump már előző elnöki időszakában, 2019 júniusában is járt állami látogatáson az akkori uralkodónál, II. Erzsébet királynőnél - III. Károly király édesanyjánál -, és a két ország kapcsolataiban még nem fordult elő, hogy ugyanazt az amerikai elnököt kétszer is meghívják nagy-britanniai állami látogatásra.
Ugyancsak példátlan Trump újabb meghívása abból a szempontból, hogy második hivatali idejüket töltő amerikai elnököket a mindenkori brit uralkodó hagyományosan már nem invitál teljes körű állami látogatásra.
Ezt III. Károly is külön kiemelte meghívólevelében. A király úgy fogalmazott a Starmer által átnyújtott meghívóban, hogy "történelmi horderejű második állami látogatásra" hívja Trumpot. "Mint Ön is tudja, ez példátlan egy amerikai elnök esetében" - állt a brit uralkodó levelében.
A nagy-britanniai állami látogatásra meghívott külföldi államfők hivatalosan nem a brit kormány, hanem az uralkodó vendégei, jóllehet az udvar minden esetben a kormánnyal szoros együttműködésben, sőt általában a kormány kezdeményezésére választja ki az ilyen jellegű látogatásra meghívandó vendégeket.
A brit uralkodók évente csak egy-két alkalommal látnak vendégül külföldi államfőket, így a brit diplomáciai gyakorlatban komoly megtiszteltetésnek számít az állami látogatásra szóló meghívás.
II. Erzsébet királynő - aki 2022. szeptember 8-án, életének 97., uralkodásának 71. esztendejében hunyt el - 112 külföldi államfőt fogadott állami látogatáson, köztük három amerikai elnököt: George W. Bush-t 2003-ban, Barack Obamát 2011-ben és Donald Trumpot 2019-ben.
Trump volt az utolsó külföldi államfő, akit II. Erzsébet állami látogatáson látott vendégül.
Trumpot csütörtökön fogadja a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, Chequersben Keir Starmer kormányfő. Az amerikai elnök hivatalos programja az itt tartandó közös sajtóértekezlettel ér véget.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Mínuszok helyett hőség: így néz ki a karácsony a déli féltekén – képek