Az Egyesült Államok azonnali hatállyal beszünteti a kereskedelmi kapcsolatokról szóló tárgyalásokat Kanadával – jelentette be Donald Trump amerikai elnök pénteken. Az elnök közleményében a Kanada által az amerikai vállalkozásokat terhelő digitális szolgáltatási adó alkalmazására hivatkozott, és közölte, hogy Washington egy héten belül bejelenti: milyen vámokat alkalmaz a jövőben Kanada esetében.
A közösségi médiában megjelent bejegyzésében Donald Trump azt hangoztatta, hogy Kanada olyan ország, amellyel nagyon nehéz a kereskedelem, valamint megismételte azt az állítását, hogy az Egyesült Államok északi szomszédja egyes tejtermékek esetében akár 400 százalékos vámot alkalmaz.
A kanadai digitális szolgáltatási adóval kapcsolatban Donald Trump megjegyezte, „nyilvánvaló, hogy másolják az Európai Uniót, ami ugyanezt a dolgot teszi, és amely jelenleg tárgyalásban áll velünk".
Így az elnöki ötlet szerint északi szomszédukból válna az USA 51. állama, miután lemondott az ország első embere. Emlékeztetőül erről itt olvashat >>>
Szintén pénteken Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter az Egyesült Államok és a Kína által kötött kereskedelmi megállapodásról beszélt egy interjúban, amit „de-eszkalációnak" nevezett a két nagyhatalom között.
A miniszter a Fox Business gazdasági televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az átfogó megállapodás keretében a vámok csökkennek, és az Egyesült Államok fontos ritka ásványkincsekhez is hozzájut majd.
A miniszter közölte, hogy az előzetesen szabott, július 9-i határidő módosulhat az Egyesült Államok jövőbeli kétoldalú kereskedelmi kapcsolatait meghatározó megállapodások aláírására. Hozzátette, hogy a nyár végéig születhet egyezség az ország legfontosabb kereskedelmi partnereivel.
Kína újabb gesztust tett az Egyesült Államoknak, de vajon elég lesz ez a béküléshez?
Kína szigorította a fentanil előállításához felhasználó két vegyi anyag ellenőrzését, ami vélhetően egy békülési gesztus az Egyesült Államok felé. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga