A hat kormányzati szerv közös hétfői nyilatkozata szerint két korábban nem besorolt prekurzort is felvettek a második besorolású vegyi anyagok listájára. Ennek értelmében a 4-piperidon és az 1-boc-4-piperidon nevű anyagok szigorúbb felügyelet alá kerülnek.
A bejelentésre azt követően került sor, hogy a múlt héten Pekingben találkozott Wang Xiaohong kínai közbiztonsági miniszter és David Perdue amerikai nagykövet. Wang a találkozás során elmondta, hogy Kína kész együttműködni olyan bűnüldözési területeken, mint a kábítószer-ellenes küzdelem, amely a világ két legnagyobb gazdasága között eddig feszültség forrása volt.
Az egyik vegyi anyag, a 4-piperidon, az Egyesült Államokban a fentanil előállításához szükséges prekurzorként van szabályozva, míg a másik anyag, az 1-boc-4-piperidon, a kábítószer előállításához szükséges prekurzorként használható – írja a Bloomberg.
Peking azután lépett, hogy a legutóbbi tárgyalások eredményeként felfüggesztették a kínai árukra kivetett 145 százalékos vámokat. Ugyanakkor a fentanilhoz köthető 20 százalékos vámok továbbra is érvényben maradnak.
Bíznak Trump háborús döntéseiben az amerikai magyarok
Bíznak Donald Trump döntéseiben és a „közel-keleti zsarnok”, Irán térdre kényszerítésében a New York-i zsidó magyar közösség tagjai, akik virrasztással, közös imádsággal erősítik az otthoniakat, és az amerikai hadsereg erőfeszítéseit a történelmi események közepette – jelezték vasárnap az Economx USA-ban élő olvasói. A német kancellár rendkívüli biztonsági megbeszéléseket tart francia és brit kollegáival, de a nemzetközi atomenergia ügynökség is összeül.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt