A Harvard Egyetem és a Torontói Egyetem bemutatta azt a vészhelyzeti tervét, amely lehetővé teszi a Harvard egyes hallgatói számára, hogy folytassák tanulmányaikat Kanadában, amennyiben az amerikai vízumkorlátozások megakadályozzák őket abban, hogy visszatérhessenek az Egyesült Államokba – írta meg a Reuters.
Ez az első olyan nemzetközi hallgatói tartalékstratégia, amelyet bejelentettek azóta, hogy az Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma arra tett lépéseket, hogy megfossza a Harvardot a nemzetközi hallgatók felvételének jogától. Egyébként egy szövetségi bíró azóta megakadályozta a kormány ezen lépését.
A tervben az áll, hogy a Harvard Egyetem John F. Kennedy Kormányzati Iskolájának azon hallgatói, akik nem tudnak visszatérni az Egyesült Államokba, lehetőséget kapnak arra, hogy tanulmányaikat a Torontói Egyetem Munk Globális Ügyek és Közpolitika Iskolájának vendéghallgatói programján keresztül folytassák.
A vészhelyzeti terveket azért hozták nyilvánosságra, hogy megnyugtassák a diákokat, de csak akkor hajtják végre azokat, ha elegendő jelentkező lesz rá. A program azon nemzetközi hallgatók számára lesz elérhető, akik már elvégeztek egy évet az amerikai egyetemen.
Donald Trump, amerikai elnök kormányzata több milliárd dollárnyi Harvard-ösztöndíj megvonásával fenyegetőzött, illetve kezdeményezett is ilyen irányú megvonást. A kormányzat azzal vádolta az egyetemet, hogy nem kezeli megfelelően az antiszemitizmus és a campuson elkövetett erőszak problémáit, megsérti a jelentéstételi kötelezettségeket, és olyan módon működik együtt külföldi szervezetekkel, köztük a Kínai Kommunista Párttal, amely nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
Az elmúlt öt évben a Kennedy diákjainak 52 százaléka az Egyesült Államokon kívülről érkezett, közölte az iskola.
A Harvard Nemzetközi Irodájának weboldala szerint 92 országból 739 diák vesz részt olyan programokban, amelyek célja a közpolitika és a kormányzat vezetői képességeinek fejlesztése.
Ebből még komoly baj lehet: Kína keményen bosszút állhat Amerikán
Kína külügyminisztere politikai indíttatásúnak nevezte Amerika döntését, miszerint kiutasítja diákjait az országból. Erről itt írtunk >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz