A dízel ára gyorsan emelkedik, a kiskereskedelmi árak rekordot döntenek, ugyanakkor azt elfeledjük, hogy az árak tavaly ilyenkor magasabbak voltak – fogalmazott Pletser Tamás. Az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője szerint egyszerre négy probléma alakult ki az üzemanyagtermék körül. A nemzetközi elemzések egyre tragikusabb képet festenek – írja az Index.
A világ olajfinomítói egyre nehezebben tudnak elegendő gázolajat termelni, ami súlyos hiányhoz vezethet az iparban és a közlekedésben, valamint az inflációt is erősítheti – fogalmazott a Bloomberg. Az elemzés szerint a nyersolajárak egyre közelebb kerülnek a 95 dolláros hordónkénti árszinthez. Ez a finomított üzemanyagok piacán is jelentős dráguláshoz vezetett.
A finomítók hónapok óta alacsonyan termelnek, mivel egyes területeken a nyári hőség miatt az üzemek alacsonyabb szinten voltak kénytelenek működni. „Az olajvállalatokra komoly nyomás nehezedik, hogy olyan termékeket állítsanak elő, mint a benzin vagy a repülőgép-üzemanyag, amelyekre a kereslet erőteljesen megélénkült. A dízel emiatt háttérbe szorult, most komoly hiány van kialakulóban” – összegzett Callum Bruce, a Goldman Sachs elemzője.
Sok a gond, és még gyűlik hozzá
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) legfrissebb jelentésében arról számolt be, hogy a dízelfogyasztás idén naponta mintegy 100 ezer hordóval növekszik majd. A benzin esetében napi 500 ezerre, a repülőgép-üzemanyag és a kerozin esetében pedig több mint napi egymillió hordóra számítanak.
A dízel kulcsfontosságú ipari és szállítási üzemanyagként is, a készletek csökkenése pedig a termelés és a szállítmányozás visszaesésén keresztül a teljes gazdaságot befolyásolhatja. A legnagyobb probléma, hogy
több nagy olajexportőr (Oroszország és Szaúd-Arábia) is bejelentette: csökkenti a termelését, ami jelentősen korlátozza a nemzetközi ellátást a téli hónapok előtt.
Ugyanakkor még mindig van remény arra, hogy a dízelhiány átmeneti lesz. A hűvösebb téli hónapok közeledtével viszont az időjárás már kevésbé korlátozza a finomítókat. Pletser Tamás, az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője hétfői bejegyzésében így reagált a fejleményekre:
A dízel ára gyorsan emelkedik, a kiskereskedelmi árak rekordot döntenek. Azt azonban elfeledjük, hogy az árak tavaly ilyenkor magasabbak voltak, 2022 októbere során 850 forintig kúszott fel a dízel magyarországi kiskereskedelmi ára, és 1200 dollár felett volt az ULSD (ultra alacsony kéntartalmú dízel) tonnánkénti rotterdami árjegyzése – jelenleg 676 forinton és 995 dollár/tonna szinten áll. Erre persze nem emlékszünk, hiszen akkor 480 forinton volt a befagyasztott ár.
A szakember szerint a mostani emelkedés csupán a tavalyi szituáció ismétlődése, szinte teljesen ugyanolyan okok miatt, mint az elégtelen finomítói kapacitás, az erős kereslet, geopolitikai feszültségek és a magas nyersanyagköltség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Most lett elege az EU-nak, amiért a magyar kormány a Lidlt és társait szívatja
Rossz híreket kapott Brüsszelből az Orbán-kormány: már csak két és fél évig engedné az EU az orosz energiát

Felkészül Magyarország? Betiltották az e-rollerek használatát a finn kiskamaszok számára

Új, nagyon aljas fegyverrel próbálkoznak az oroszok

Épül Orbán Viktor csodafegyvere: napi 2700 tonna szállítmányt hoznak az ázsiai cégek

Bűnösnek nyilvánították a volt francia miniszterelnököt

Professzorok küldtek jelzést: ez nem maradhat így a magyar egészségügyben

Újabb logisztikai nagyágyú érkezett meg Budapest mellé

Magyar lakóparkok, budapesti luxusszálloda és a Városliget előtt borult térdre a világ
