A párizsi amerikai nagykövet, Charles Kushner nem jelent meg hétfő este a francia külügyminisztérium idézésére azon megjegyzések miatt, amelyeket az amerikai kormány tett a Lyonban politikai ellenfelei által halálra vert nemzeti radikális diák halálával kapcsolatban - közölte a francia külügyminisztérium.
"A hazája képviseletét megtiszteltetésnek tekintő nagyköveti küldetésre vonatkozó alapvető elvárásoknak ezzel a nyilvánvaló félreértésével szemben, a miniszter (Jean-Noël Barrot) azt kérte, hogy az amerikai nagykövet ezentúl ne léphessen közvetlenül kapcsolatba a francia kormány tagjaival"
- tette hozzá a minisztérium.
"Természetesen továbbra is lehetséges, hogy Charles Kushner ellássa nagyköveti feladatait, és megjelenjen a külügyminisztériumban annak érdekében, hogy a szükséges diplomáciai egyeztetéseket megtegyük a 250 éves baráti kapcsolatban elkerülhetetlenül felmerülő bosszúságok elsimítására" - jelezte a tárca.
Egy diplomáciai forrás az AFP hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy az amerikai nagykövet személyes elfoglaltságaira hivatkozva egyik beosztottját küldte el maga helyett a külügyminisztériumba. Az amerikai nagykövetség egyelőre nem reagált az AFP megkeresésére.
Charles Kushnert hétfő este 7 órára kérték be a külügyminisztériumba. Jean-Noël Barrot a France Info közszolgálati hírrádióban vasárnap kifogásolta, hogy az amerikai külképviselet "megjegyzést tett a nemzeti közösségünket érintő drámával kapcsolatban". "Elutasítjuk ennek a tragédiának bármiféle politikai célú felhasználását" - tette hozzá a külügyminiszter, megjegyezve, hogy Franciaországnak nincs szüksége "semmilyen kioktatásra az erőszakról, főleg nem a reakciós internacionálétól".
Egy 23 éves diák, Quentin Deranque február 14-én belehalt sérüléseibe, miután két nappal korábban megtámadták Lyonban, ahol egy identitárius csoport politikai tüntetésén a biztonságért volt felelős. A támadás egy egyetemi konferencia elleni tüntetésen történt. A konferenciát Rima Hassan radikális baloldali európai parlamenti képviselő tartotta a lyoni Politikatudományi Intézetben.
A politikus fellépése elleni tiltakozás két csoport közötti verekedéssé fajult, amelyben a szóban forgó diák egyedül maradt, és járókelők felvételei szerint az ellenséges csoport "legalább hat maszkos, kapucnis tagja" ütötte és rugdosta a földre esett férfit, majd magára hagyta.
Az amerikai kormány elítélte pénteken az erőszakos baloldali szélsőségesség erősödését. Ez volt az első hivatalos amerikai reakció a nemzeti radikális aktivista halála kapcsán. Washington a felelősök bíróság elé állítását követeli.
A párizsi amerikai nagykövetet, aki tavaly nyáron érkezett állomáshelyére, már augusztus végén is bekérették a külügyminisztériumba, miután Párizs elfogadhatatlannak ítélte, hogy a diplomata bírálta Emmanuel Macron államfő szerinte "nem kielégítő fellépését" az antiszemitizmus ellen. Akkor "az amerikai nagykövet távollétére" hivatkozva az amerikai nagykövetség ügyvivője jelent meg a minisztériumban.
Csütörtökön szándékos emberölés gyanújával hat gyanúsított ellen indult eljárás a nemzeti radikális aktivista halála ügyében, egy radikális baloldali nemzetgyűlési képviselő parlamenti asszisztensét pedig bűnrészességgel vádolta meg a lyoni ügyészség. A vádlottak között öt férfi és két nő van, 20 és 26 év közöttiek, többségük egyetemi hallgató, valamennyien előzetes letartóztatásba kerültek.
A gyanúsítottak között van három olyan ember, aki az egyik legnagyobb ellenzéki párt, a radikális baloldali Engedetlen Franciaország egyik nemzetgyűlési képviselőjének, Raphaël Arnault-nak a munkatársa, ketten közülük parlamenti asszisztensek, egy pedig gyakornok.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az Ukrajna támogatását akadályozó politikája miatt súlyos bűntetést kérnek Orbánra és Magyarországra
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Svájc befagyasztotta a diktátor gigászi vagyonát, több száz milliárd forintnyi pénzt zároltak
Már most eldőlhet a választás? Vért izzadnak a kisebb pártok az aláírásgyűjtéssel
Diplomáciai pofon a kormánytól: partvonalra tették az amerikai nagykövetet
Kiderült, mely bankok nem férnek bele Nagy Márton ötös tervébe
Bennfentes gyanú: Mol-vezetők milliárdokat kaszáltak a Barátság kőolajvezeték leállásával
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Védelmi ipari fordulat: beszállítói aranykor jöhet a magyar cégeknek