A meleg tavaszi időszak nyomán idén már várhatóan
július elején beindulhat a hazai görögdinnye szezonja.
Kapcsolódó
Ebben az évben a tavalyinál kissé nagyobb területen, mintegy 3000 hektáron ültettek dinnyét a termelők, akik kedvező időjárás esetén a tavalyihoz hasonló felvásárlási árakra számíthatnak idén is – írja az Agroinform.
„A hazai piacon jelenleg kapható spanyol, görög importdinnyéket a szokásos július közepe helyett idén már július elején leválthatja a hazai kínálat” – közölte Nagypéter Sándor, a Fruitveb alelnöke, aki azt is elmondta, ez várhatóan nem okoz majd túlkínálatot, ugyanis az importdinnyék érésére is a szokásosnál hamarabb került sor ebben az évben.
Az, hogy egy szezon mennyire lesz sikeres, az időjárástól függ. Egy hűvös nyár pont úgy tönkreteheti az idényt, mint a túl sok import termék.
A szakma szerint pont ilyen fontos az is, hogy igazodjanak a vásárlói igényekhez. A vevők leginkább a magnélküli, vagy kevés maggal rendelkező fajtákat részesítik előnyben, ezen felül nem vesznek már 8-10 kg-os dinnyéket sem, ehelyett a 3-5 kilósokat viszik mint a cukrot.
„Az idén jelentős dinnyeáremelésre nem kell számítani. Bár a munkabérköltségek idén is emelkedtek, a műtrágya ára például tavaly óta sokat mérséklődött.
Így az árak a tavalyi szint közelében alakulhatnak.
Egy kellően meleg nyári időszakban a tavalyinál kissé nagyobbra várt kínálat is könnyen értékesíthető, különösen annak fényében, hogy a tapasztalatok szerint nagyobb sportesemények idején a sörhöz hasonlóan a dinnye is jobban fogy. Márpedig az idei nyár többek közt egy foci EB-t és egy olimpiát is tartogat” – mondta hozzá Nagypéter Sándor.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet