Ukrajnában 11,9 százalékra mérséklődött a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének mértéke szeptemberben az augusztusban jegyzett 13,2 százalékot követően az ukrán statisztikai hivatal adatai szerint.
Májusban több mint kétéves csúcson, 2023 áprilisa óta a legmagasabb szinten, 15,9 százalékon állt az ukrán éves infláció, azóta azonban fokozatos lassulást mutat a fogyasztói árak emelkedési üteme
– írja az MTI.
A Volodimir Zelenszkij elnök vezette országban az infláció szeptemberi lassulásához részben az járult hozzá, hogy az élelmiszerek és alkoholmentes italok ára lassuló ütemben, 17,4 százalékkal emelkedett az augusztusban jegyzett 20,5 százalékos éves szintű növekedést követően.
A háborút viselő országban havi szinten a fogyasztói árak 0,3 százalékkal emelkedtek szeptemberben az előző hónapban jegyzett 0,2 százalékos csökkenést követően.
A gyakran volatilis energiaárak és élelmiszerárak nélkül számított éves maginfláció az előző havi 11,4 százalék után 11,0 százalékon állt az év kilencedik hónapjában.
Legutóbbi kamatdöntő ülésén, szeptember 11-én az ukrán központi bank április, június és július után ismét változatlanul, 15,5 százalékon hagyta az irányadó rátát azt követően, hogy márciusban és januárban is 100 bázisponttal növelte. A jegybank tavaly decemberben 50 bázispontos emelésről döntött, korábbi három kamatdöntő ülésén pedig nem nyúlt az alapkamathoz.
Az ukrán központi bank idén 9,7 százalékos inflációra számít.
Hamarosan vége a háborúnak? Egy értesülés szerint Putyin beismerte Oroszország vereségét
Kijev felkészült a hosszú háborúra, a veszteségei csökkennek. Egy elemzés szerint az idő immáron az ukránoknak dolgozik. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér