Új-Zéland szerdán történelmi lépést tett a mentális egészségügy terén, amikor engedélyezte a pszilocibin orvosi felhasználását a súlyos depresszió kezelésére.
A hallucinogén gombákban természetesen előforduló hatóanyag alkalmazása új reményt jelenthet azoknak a betegeknek, akiknek eddig egyetlen terápia sem hozott eredményt
– írja az Index.
A beszámoló szerint a pszilocibin ugyan továbbra sem minősül hivatalosan jóváhagyott gyógyszernek, azonban speciális engedély keretében már felírható a leginkább rászoruló betegeknek. David Seymour új-zélandi miniszterelnök-helyettes közlése szerint ez jelentős előrelépés azok számára, akik mindeddig semmivel nem tudták enyhíteni szenvedésüket.
A portál azt közli, az új szabályozás rendkívül körültekintő: a pszilocibin felírására csak egy különösen nagy tapasztalattal rendelkező pszichiáter jogosult, valamint azon szakorvosok, akik korábban részt vettek pszilocibinnel kapcsolatos klinikai kísérletekben.
Fontos tudni, hogy
a kezelés kizárólag olyan depressziós betegek számára elérhető, akiknél a hagyományos terápiás módszerek hatástalannak bizonyultak.
A döntés szélesebb körű változást jelez a mentális egészségügyi ellátásban. A pszilocibin terápiás potenciálja évek óta foglalkoztatja a kutatókat, és a korábbi klinikai vizsgálatok ígéretes eredményeket mutattak a kezelésrezisztens depresszió esetében. A szakértők szerint a pszilocibin új mechanizmuson keresztül fejtheti ki hatását, ami eddig elérhetetlen terápiás lehetőségeket nyithat meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Nagy Márton csalódott, de nem fél beavatkozni a piaci folyamatokba
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ez még nem tavasz, van benne egy bökkenő
Nem áll le az amerikai hadsereg, újabb hajót lőttek ki
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek