Az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban meghirdetett konstrukcióira befogadott hitelkérelmek összege meghaladta az 500 milliárd forintot. Így a 600 milliárd forintra bővített keretösszeg eléréséig már csak 80 milliárd forint áll a cégek rendelkezésére a kedvező finanszírozási lehetőségekből. Az EXIM célja továbbra is az, hogy a versenyképesség és a fenntarthatóság jegyében érdemi segítséget nyújtson mind a külpiacra termelő, mind a belföldre koncentráló cégek számára.
Januári indulása óta már több mint 700 hazai vállalkozás kérelmét fogadta be az EXIM Magyarország a Demján Sándor Program keretében meghirdetett új finanszírozási lehetőségek valamelyikére, összesen 520 milliárd forint értékben.
A legnagyobb népszerűségnek örvendő termékek
- a forgóeszközhitelek, amelyek a befogadott ügyletvolumenek 48 százalékát adják,
- a beruházási és befektetési hitelek 42 százalékot tesznek ki,
- míg a lízingkonstrukciók 10 százalékot.
Az igénylő cégek szektorális megoszlása is sokszínűséget tükröz:
- a legaktívabb ágazatok között szerepel a feldolgozóipar 29 százalékkal,
- az ingatlanfejlesztés és építőipar iparág 25 százalékkal,
- valamint a kereskedelem iparág 19 százalékkal.
A befogadott kérelmek összege 54 százalékban forint alapú, 46 százalékban euró alapú finanszírozásra szól.
A hazai vállalkozásoknak valóban szükségük van stabil, kiszámítható, kedvező feltételű forrásokra – mondta Dr. Berta Adrienn, az EXIM Magyarország vezérigazgatója a termékek népszerűsége kapcsán. Hozzátette, arra biztatnak minden hazai kis-, közép- és nagyvállalatot, hogy éljenek a még elérhető lehetőségekkel.
A Programban meghirdetett EXIM-es termékek esetében jelenleg még összesen 80 milliárd forintnyi szabad keret áll a vállalkozások rendelkezésére.
Mindegyik termék
- fix kamatozású,
- a vállalkozások számára kiszámítható feltételeket kínál, és a beruházásoktól a zöld fejlesztéseken át egészen a külpiaci terjeszkedésig sokféle üzleti cél megvalósítható általuk.
A Demján Sándor Program hatékonyan hozzájárul a magyar vállalkozások belföldi és külföldi üzleti terveinek megvalósításához. A Program célzott, átlátható és a vállalkozások valós igényeihez igazított finanszírozási, illetve támogatási lehetőségek által kínál megoldásokat a hazai cégek kihívásaira, valamint hosszú távon erősíti a magyar kis- és középvállalkozások piaci pozícióját.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Kiszivárgott egy titkos jelentés: közpénzzel való visszaéléssel vádolják Karácsony Gergelyt
Két részre szakad az ország, el sem hiszi, hogy a másik oldalon mi a helyzet
Durvul a helyzet: Azerbajdzsán bekérette az orosz nagykövetet, mert szétlőtték a nagykövetségüket
Új frontvonal nyílt a Penny és a Lidl között: a nyugdíjasok vehetik a legolcsóbban a közkedvelt csemegét
Iszonyatos minősítést kapott Ukrajna, részleges csődhelyzet állt be
A luxus már nem elég, új trend hódít a piacon
Megszűnik egy ingyenes utazási lehetőség Budapesten
Itt a munkaerőpiac titkos törésvonala: magyarok százezreinek fordulhat fel fenekestül az élete
Ennyiért tankolhat szombaton, íme az árak