A Balaton fővárosa és a cívisváros megállapodása szerint
Siófokon jön létre a Debreceni Egyetem legújabb campusa, amely DE Siófok Campus néven működik majd.
A Hír TV riportjából kiderült az is, hogy
az oktatás a tervek szerint egy év múlva, 2025 szeptemberében indul, addig felújítják a Petőfi sétány melletti épületet.
A Siófok Város Önkormányzatával és a Siófoki Szakképzési Centrummal kötött megállapodások nyomán
- Debrecen,
- Hajdúböszörmény,
- Nyíregyháza
- és Szolnok után
- Siófokon létesül a Debreceni Egyetem legújabb campusa,
az együttműködések célja Siófok bekapcsolása a hazai felsőoktatásba.
A kihelyezett egyetemi részleg nagy hangsúly fektet majd a turizmussal és vendéglátással kapcsolatos szakokra.
A cél, hogy a városban és vonzáskörzetében élő több ezer középiskolásnak nyújtsanak továbbtanulási lehetőséget és, hogy az itt végzett magasan képzett munkaerő megfelelő utánpótlást biztosítson Siófok és a térség cégeinek, vállalkozásainak, a pezsgő egyetemi élete mellett hozzájáruljon a térség gazdaságélénkítő erejének fokozásához, a foglalkoztatás bővítéséhez, a fiatalok helyben tartásához, biztos egzisztencia és karrier megteremtéséhez.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orbán Viktor bejelentette, kiutasítják a kényszersorozásban résztvevő ukránokat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Lezajlott a CT- és MR-gépek államosítása, 3,5 milliárd forintot költöttek rá
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói