Nem hagyta szó nélkül Debrecen fideszes polgármestere azt, ami a települések adóbevételeivel történik. Szerinte az nem szolgálja a helyben élők érdekét még akkor sem, ha tudomásul veszik azt, hogy a gazdag településeknek felelősségük van a város határán túl is.
Az új ciklusra vonatkozó terveiről szólva Papp László kiemelte: 2030-ra Debrecennek olyan várossá kell válnia, ahol a fejlődés és a hagyományok harmóniában állnak egymással.
Mint mondta, a városépítésre helyezik majd a hangsúlyt, így a többi között:
- a lakhatás feltételeinek javítása,
- a helyi kis- és középvállalkozások támogatása,
- a társadalmi kapcsolatok erősítése,
- a prevenciós és egészségügyi programok felkarolása, az ipari övezetek fejlesztésének befejezése,
- a zöld területek növelése,
- és új könnyűzenei központok kialakítása kerül a fókuszba.
A vidéki városok közül Debrecennek van a legnagyobb súlya, szava és ereje, és ez köszönhető a város vezetésének – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az ülésen. Gulyás Gergely úgy fogalmazott: Debrecen „a maga cívises és kálvinista karakterével" olyan értéket hordoz, amely az egész országnak megtartóerőt biztosít. Debrecen mindig szíve volt a hazának, ami itt történt, az hatással volt az ország egészére – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint ma is azt mondhatjuk, hogy a legerősebb és legnagyobb város Budapest után a hajdúsági vármegyeszékhely.
A miniszter kifejezte reményét, hogy az együttműködés kultúrája – ami szerinte ma Európából láthatóan hiányzik, és az országban sem feltétlenül van meg – egy olyan közösségben, mint Debrecen, meglehet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat