A négyüléses miniautó valóban apró, mindössze 3 méter hosszú, 1,55 méter széles és kevesebb, mint 800 kilogrammot nyom.
A Hipster „a Dacia merész, helyi, megfizethető és mindennapi mobilitásról alkotott elképzelésének megtestesítője” – fogalmazott Katrin Adt, a Dacia vezérigazgatója, aki hozzátette: ha lehetőség adódik a tömeggyártására, készen állnak rá.
A háromajtós Hipster végsebessége körülbelül 90 km/h, hatótávolsága pedig 150 km. A Dacia adatai szerint egy átlagos autó napi kevesebb mint 40 km-t tesz meg 56 km/h átlagsebességgel, így az új modell tökéletesen megfelel a városi közlekedés céljaira.
Ennek megfelelően az akkumulátort elméletileg elegendő lenne hetente kétszer tölteni a mindennapi városi használathoz.
A Dacia a költségek csökkentése érdekében jócskán egyszerűsítette a modellt: vászonülésekkel, minimális elektronikával, manuális ablakokkal és kilincsek helyett hevederekkel nyitható ajtókkal szerelte fel.
A Renault és a Stellantis egyébként már korábban kampányt indított egy új uniós kisautó-kategória létrehozásáért, amely a nagyméretű autóknál kevesebb kevesebb kötelező funkcióval rendelkezne, különösen a biztonság terén. Azzal érvelnek, hogy egy városi vagy elővárosi autó számos ilyen funkció nélkül is meglehet, miközben biztonságos marad, ráadásul ez az egyetlen módja a súly és az ár jelentős csökkentésének.
A Dacia számításai szerint az új autók átlagára 63 százalékkal emelkedett 2001 és 2020 között, miközben az európai vásárlóknak megfizethetőbb modellekre van szükségük. Ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy egy új kisautó-kategória bevezetése, amelyről már folynak is a tárgyalások az unióban, valószínűleg feltételekkel járna.
„A szabályozások minden bizonnyal előírnák, hogy a járművet Európában kell gyártani” – mondta David Durand, a Dacia márka formatervezési igazgatója a Reutersnek. „Ezért ki kell fejlesztenünk a hozzá tartozó ipari modellt is.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Orbán Viktor: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókba, most valószínűleg szorosabb az állás”
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Már tavasszal átgyalogolhatunk az M7-es felett
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!