A világ legnagyobb akkumulátorgyártója, a CATL kedden benyújtotta bejegyzési kérelmét a hongkongi tőzsdére, mondván, hogy a befolyt összeg egy részét 5 milliárd dollárt, a 7,53 milliárd dolláros magyarországi akkumulátorgyár felépítésére fordítják – írta meg a Reuters.
A Dealogic adatai szerint a Shenzhennek 5 milliárd dollárral ez lenne a legnagyobb tőzsdei jegyzése a Kuaishou Technology óta.
A CATL bevezetésének tervezett lebonyolítása a kínai offshore piacon a növekvő geopolitikai feszültségek közepette történik.
Az Egyesült Államok ugyanis feketelistára tette a Debrecenben akkumulátorgyárat építő CATL-t, mert úgy ítélte meg, hogy a cég kapcsolatban áll a kínai hadsereggel.
A CATL úgy reagált, hogy soha nem vett részt semmilyen katonai vonatkozású üzletben, tevékenységben, ezért tévesen került a listára. A vállalat egyébként a Tesla, Chrysler és Jeep számára is gyárt akkumulátorokat.
Bajban a Debrecenben gyárat építő CATL, rég volt ilyen rossz éve
A kínai cég becslése szerint az előző évhez képest 8,7 és 11,2 százalék között mérséklődtek a 2024-es bevétele. Ennek hatására szerda reggel közel 4 százalékkal estek a vállalat részvényei. Erről itt írtunk bővebben >>>Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából