A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,65 pontos csökkenéssel, 88 670,25 ponton nyitott szerdán.

Folytatódhat az emelkedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1608,86 pontos, 1,85 százalékos emelkedéssel 88 670,90 ponton zárt.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában jelezte: a nemzetközi befektetői hangulat jelentősen javult, így folytatódhat a pozitív hangulatú kereskedés a budapesti tőzsdén. Kedden felülteljesítő volt a BUX index, minden vezető részvény masszív emelkedést mutatott.

A vezető részvények közül az OTP árfolyama áttörte a 24 500 forint közelében húzódó ellenállási zónát, a következő akadályok 24 870, majd 25 ezer forintnál találhatók. A bankrészvények ára 300 forinttal, 1,23 százalékkal, 24 700 forintra nőtt kedden, forgalma 5,9 milliárd forintot tett ki.

A Mol szintén sikerrel vett néhány mozgóátlagot, amelyek a 2890-2910 forintos zónában már támaszt jelentenek, a következő ellenállás 2965 forintnál látható. Az olajpapír jegyzése kedden 70 forinttal, 2,45 százalékkal, 2926 forintra erősödött 1,7 milliárd forintos forgalomban.

A Richter a 200 napos mozgóátlag áttörésével próbálkozik, mely 10 540 forintnál húzódik, míg támasz 10 300 forintnál van. A gyógyszerpapír árfolyama 220 forinttal, 2,14 százalékkal, 10 500 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom is fontos ellenállásokat lépett át, a következő szintek 1691, majd 1718 forintnál húzódnak. A távközlési részvény árfolyama 54 forinttal, 3,33 százalékkal, 1674 forintra emelkedett, forgalma 999,2 millió forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!