Egy volt londoni buszvezető elárulta, hogy nem mindig olyan alapos a járművek takarítása, mint ahogy azt az utasok elvárnák. Például a szövetborítású üléseket gyakran csak felületesen porszívózzák ki, ahol összegyűlnek az olyan szennyeződések, mint a haj, morzsa vagy a por. Szintén alig takarítják a leszállásjelző gombokat.
A kapaszkodók is csak látszólag tiszták, azonban főként influenzaszezonban a kórokozók melegágyai, főként az influenzaszezonban – írja a Femina.
A buszvezető szerint a busz legelhanyagoltabb része gyakran a hátsó sor, eldobott szeméttel, kiömlött italokkal és egyéb extrém, oda nem illő dologgal. Szintén rendkívül koszosak lehetnek az ablakpárkányok, amelyek a nedvesség miatt akár penészesek is lehetnek.
Ez azonban nem azt jelenti a lap szerint, hogy messziről el kell kerülnünk a buszokat. A cikkben azt javasolják, használjunk kézfertőtlenítőt, ne együnk utazás közben, ne nyúljunk az arcunkhoz, és ha lehet, ne a hátsó sorba üljünk.
Légkondis dízelbuszokkal frissíti flottáját a VOLÁN
A MÁV-csoport 869 új dízelüzemű autóbusz beszerzésére írt ki közbeszerzést, az első 269 jármű várhatóan még 2025 végéig forgalomba állhat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Botrány az oktatásban: jogsértést követett el a Belügyminisztérium
Lélektani határon billeg az euró-forint, itt a friss árfolyam
Kaderják Péter: Az orosz energiáról való leválás túlélhető, de súlyos ára van
Vigyázzon: népszerű snacket hívnak vissza a boltokból
Rengeteg pénzt buknak a magyarok egy rossz szokás miatt
Úgy pörgeti a rezsit ez a háztartási gép, hogy az már kisebb anyagi csőd
Újabb világörökségi helyszín lehet Magyarországon, nem is akárhol
Letépkedik a gyomorforgató plakátokat, féltik a gyerekeket a kampánytól
Az étellel mérgezzük a kutyáinkat? Döbbenetes felmérés készült