A kávékereskedők sietve próbálják még beszerezni a brazil kávét, mielőtt augusztus elsején életbe lép a Trump által kivetett 50 százalékos vám. Az árukereskedők versenyt futnak az idővel – fogalmaz a Reuters.
A frissen közzétett adatok szerint az amerikai fogyasztói árak júniusban emelkedtek, mivel a Trump-adminisztráció vámjainak költségei már elkezdtek áthárulni az emberekre, például a kávécsészék árára is hatással volt.
Néhány kereskedő annyira biztosra akar menni, hogy megváltoztatta hajóinak irányát, lemondott megállókat más kikötőkben, hogy a brazil kávéval teli konténerek még időben beléphessenek az amerikai kikötőkbe.
Kanadában vagy Mexikóban a raktáron lévő, brazíliai eredetű kávét küldik az amerikai piacra, miközben az amerikai importőrök már hirdetik a nagykereskedelmi árakat, amelyek tartalmazzák az augusztus 1. után érkező szállítmányok 50 százalékos felárát.
Brazília az Egyesült Államokban felhasznált kávé egyharmadát állítja elő, míg az Egyesült Államok a felhasznált kávénak csak körülbelül 1 százalékát termeli.
Az amerikai kávéárak meredeken emelkedtek tavaly, miután termelési probléma miatt komoly hiány lépett fel.
A brazil kávészövetkezet, az Expocacer, amely tavaly 15 százalékkal növelte az amerikai eladásait, azt nyilatkozta, hogy az augusztus 1. utáni szállításokra vonatkozó szerződések újratárgyalása nem lehetséges.
„Ez egy belsőleg, az importáló országban kivetett adó, így az importőr felelős azért, hogy megfizesse, majd áthárítsa a fogyasztókra” – mondta Simao Pedro de Lima, a szervezet elnöke.
A kereskedők szerint, ha a vámtarifa érvényben marad, a globális piac átrendeződik: a brazil kávébab Európába és Ázsiába kerül, az Egyesült Államok pedig többet vásárol Afrikából, Dél- és Közép-Amerikából.
Ez a változás nem könnyű, és az importőröknek többe fog kerülni – mondták.
A brazil kávé például a Dunkin Donuts és a Tim Hortons kávézóláncok által forgalmazott italok egyharmadát teszi ki. Mellettük a Starbucks is széles körben használja.
Az Egyesült Államok Nemzeti Kávészövetsége szerint az amerikai felnőttek kétharmada naponta iszik kávét.
Már nem kispályások, teherautókkal lopják a kávébabot
Annyira megugrott a kávé ára, hogy eljött a reneszánsza a kávébab nagy tételben történő lopásának. Zsákszámra, teherautóval tünnek el a szállítmányok, amely ellen már nyomkövetőket is be kell vetniük az importőröknek. Itt írtunk erről >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Meghalt Balázs Péter, Orbán Viktor így búcsúzott
Meglepő fordulat Brüsszelben: megkapták a várva várt engedményt az autósok
A Karmelitába tart Magyar Péter
Figyelmeztet a nyugdíjszakértő: 280 ezer forint állami támogatást is be lehet gyűjteni még idén
Reagált Trump felszólítására Zelenszkij: "Készen állok, két feltétellel"
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Fillérekért visz Amszterdamból Hamburgba az új fapados vonat, de van benne egy csavar
Fontos döntést hoztak a 14. havi nyugdíjról a parlamentben
Brüsszel beelőzheti Orbán Viktort, még az EU-csúcs előtt dönteni akar