Három évre szóló együttműködési megállapodást kötött a Borsodi Sörgyár és a Sportfive Hungary Kft. – derült ki a cég közleményéből. A megállapodás a kontinentális Európában úttörő jellegű, mivel a Groupama Aréna az első olyan stadion, aminek a Coors lett a hivatalos söre.
A szerződéskötés kapcsán Vuleta Zsolt, a Borsodi Sörgyár ügyvezetője és kereskedelmi igazgatója elmondta: büszkék arra, hogy az ország egyik legmodernebb és második legnagyobb befogadóképességű stadionjában is megismerkedhetnek a szurkolók az Amerikában már népszerű Coors sörrel, ezzel is tovább mélyítve a márka és a Borsodi Sörgyár évtizedes kapcsolatát a sporttal – írja a Világgazdaság.
Kapcsolódó
Kelet-Közép-Európában elsőként Magyarországon vált elérhetővé a Coors sör, ez az első olyan kontinentális európai együttműködés, aminek keretében a márka lett egy stadion hivatalos söre.
Igaz András, a Groupama Arénát üzemeltető Sportfive Hungary vezérigazgatója hozzátette: örömükre szolgál, hogy a Borsodi Sörgyárat is köszönthetik a 35-szörös magyar bajnok férfi felnőtt futballcsapat hazai mérkőzéseinek otthont adó Groupama Aréna szponzorai között. Megjegyezték, hogy a szezon kezdetével a sör ára nem változik, és az első mérkőzésen egy Coors sör akció is várja majd a Groupama Arénába kilátogató nézőket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Orbán Viktor: Akinek ereje van, cselekszik, akinek nincs, az beszél
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat