A borfogyasztás csökkenését Magyarország a nagy bortermelő uniós tagországokkal azonos módon érzékeli – mondta Nagy István agrárminiszter egy szakmai találkozón. A tárcavezető szerint az alkalmazkodás egyik módja a több lábon állás, vagyis a borászatoknak nemcsak bort érdemes termelni vagy értékesíteni, hanem például pezsgőt vagy mustot is. Ehhez azonban újfajta tudás és technológia kell, mert egyre inkább elvárás a nagyon jó minőség minden árszegmensben.
Frittmann János borász, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke az InfoRádióban azt mondta: manapság ha a fiatalok alkoholt isznak, koktélokat, long drinkeket fogyasztanak, nem is ismerik a borokat. A nagy italgyártó cégek a marketingre, reklámra jóval többet tudnak fordítani, ezek a termékek divatosak lesznek, és így valóban csökken a borfogyasztás Magyarországon, ahogy világszinten is.
Kapcsolódó
Leginkább a vörösborok fogynak rosszul, itthon a fehérborok értékesítésével egyelőre nincs gond.
Mindazonáltal váratlanul érte a borágazatot a fogyasztás ilyen mértékű csökkenése.
Szerinte is alternatívákat kell keresnie a borászatoknak.
Fantázia lehet a pezsgőben, valamint a boralapú, gyümölcsös, alkoholos italok, koktélféleségek készítésében.
Frittmann János jelezte: a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa már dolgozik az ilyen italok népszerűsítésén.
A cél, hogy a palackozott borokból helyben készítsenek koktélokat, illetve boralapú italokat kétdecis kiszerelésben is lehet készíteni, ahogy néhány cég már foglalkozik is itthon ilyenekkel.
Ugyanakkor a marketing mellett a jövedéki törvény módosítására is szükség lesz a könnyebb értékesítéshez.
Úgy vélte, ezzel a témával európai uniós szinten, közösen is foglalkoznia kellene a borászatoknak, mert nem hiszi, hogy az a megoldás, hogy kivágják a kékszőlőket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Dühöngenek a fuvarozók a Hősök terén, ahova Lázár Jánost is várják
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Hódít a magyarellenesség? Annyi a támogatójuk, hogy lazán tarolnának a román szélsőségesek, élükön Georgescuval
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal