A Boeing az elemzők által vártnál nagyobb veszteségről és gyengébb bevételről számolt be a második negyedévben.
A CNBC beszámolója szerint a cég bevétele 16,87 milliárd dollár volt az elemzők által várt 17,23 milliárd dolláros érték helyett.
A Boeing a második negyedévben 1,44 milliárd dolláros működési veszteségről számolt be szemben az egy évvel korábbi 149 millió dolláros veszteséggel.
A kihívásokkal teli negyedév ellenére jelentős előrelépést értünk el minőségirányítási rendszerünk megerősítése és cégünk jövőbeli pozicionálása terén
– mondta Dave Calhoun, a vállalat vezérigazgatója a jelentés közzétételét követően.
Calhount ezt követően menesztette a Boeing, helyét Robert „Kelly” Ortberg veszi át, aki több mint három évtizede dolgozik a repülőgépiparban.
Calhoun távozását már márciusban bejelentették, akkor azonban még azt közölték, hogy az év végéig nevezik meg az utódját.
A Boeing számos komoly problémával néz szembe, miután az év elején egy csaknem teljesen új 737 Max-ból kitört dugóajtó a szabályozó hatóságok fokozott ellenőrzését vonta maga után, ez pedig jelentősen lelassította az új repülőgépek leszállítását a megrendelőknek.
Boeing: megduplázódhat a világ légiflottája
Kiadta a következő húsz évre szóló előrejelzését az amerikai repülőgépgyártó. Az európai Airbushoz hasonlóan a kereslet megkétszereződésére számítanak.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
21 Kutatóközpont: egyre többen tudnak pártot választani
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-s Gyálnál
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben