A Boeingnél dolgozó szakszervezeti tagok túlnyomó többsége elutasította a vállalat szerződésajánlatát, amely négy év alatt 25 százalékkal emelte volna a béreket. Ezzel 16 év után először indul sztrájk a vállalatnál.
Az ABC News beszámolója szerint a Gépészek és Repülőgépesek Nemzetközi Szövetségének (IAM) helyi szervezete bejelentette, hogy a szavazásra jogosult munkavállalók 94,6 százaléka elutasította a javasolt szerződést, 96 százaléka pedig jóváhagyta a munkabeszüntetést.
A sztrájkban 33 ezer Boeing munkavállaló vesz részt, többségük Washington államban, amely miatt várhatóan leállítják a cég legkelendőbb repülőgépeinek gyártását.
A sztrájk valószínűleg nem érinti a Boeing 787 Dreamliner-ek gyártását, amelyeket nem szakszervezeti tagok építenek Dél-Karolinában.
A szakszervezet előzetesen 40 százalékos béremelést kért három évre, valamint több, a munkavállalók helyzetét javító intézkedést is javasolt.
A Boeing a sztrájk bejelentésére úgy reagált, hogy készen állnak újra az asztalhoz ülni, hogy új megállapodást kössenek.
Újratervezik a Boeing gépeket
A vállalat a második negyedévben és az első félévben is nettó veszteséget könyvelt el, miután a repülőgépeit idén rengeteg minőségi hiba érte.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Leállt az M3-as metró
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Török Gábor: A pártok támogatottsága áprilisig változatlan maradhat
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta