A vállalat új elnök-vezérigazgatója, Kelly Ortberg a dolgozók számára küldött tájékoztatóban azt közölte, hogy a leépítés egyaránt érinteni fogja a vállalatvezetői, középvezetői kört is, összesen mintegy 17 ezer embert. A válságba került repülőgépgyártónál az elmúlt időszakban többeket már átmeneti szabadságra küldtek, amit a vezérigazgató közlése szerint az elbocsátások miatt felfüggesztenek.
A Boeing világszerte 170 ezer ember foglalkoztat, az Egyesült Államokban az északnyugati Washington, és a délkeleti Dél-Karolina államban.
A gazdálkodás konszolidációjának idejére a cég elhalaszt fejlesztéseket, így az új, 777X nevű modelljének megjelenését is 2025-ről, 2026-ra tolja, valamint a megrendelések kifutása után 2027-től leállítja a 767-es modellek teherszállító változatának gyártását.
A Boeing 2019 óta 25 milliárd dollár veszteséget termelt, amihez hozzájárultak a cég által gyártott repülőgépek sorozatos meghibásodásai, amelynek nyomán nagymértékben csökkent részvényeinek tőzsdei árfolyama.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá