Az egyik legismertebb magyarázat szerint a Black Friday eredetileg egy könyveléssel kapcsolatos fogalomként került a köztudatba. A könyvelők ugyanis a cég könyvelésében használt piros tintát feketére váltják, amikor az veszteségből nyereségbe fordul. Az év vége felé, a karácsonyi nagybevásárlások közeledtével már a kiskereskedők mérlege is pozitívba fordul, megjelenik a profit, így fekete számokkal ünnepelhetik az év végét.

Egy másik magyarázat szerint az 1950-es években Philadelphia városának rendőrei a fekete péntek jelzővel látták el a hálaadás napja utáni, évente megismétlődő káoszt. Ekkor külvárosi vásárlók és turisták százai özönlöttek a városba a szokásosan másnap, szombaton tartott Army-Navy amerikai foci mérkőzésre. Ez általában jóval több bűnesettel és számos túlórával járt a rendőrség számára.

A hagyományos november végi, főként kiskereskedelmi kedvezményhullámkor nem ritka, hogy az akcióban részt vevő üzletek akár 50-70 százalékos árcsökkentéssel értékesítik termékeiket. Évről évre egyre több bolt és webáruház csatlakozik a „vásárlás ünnepéhez”, és egyre jellemzőbb az is, hogy nemcsak csak egy napig tart az akciózás, hanem egész héten, vagy akár heteken át.

Vásárlók a Black Friday napján az Oxford Streeten Londonban 2021. november 26-án
Kép: AFP / Daniel Leal

Ezekre kell nagyon figyelni a Black Friday idején

GVH azt javasolja a fogyasztóknak, hogy az akciós termék megvétele előtt feltétlenül ellenőrizzenek néhány információt, például:

 

  • mekkora a megtakarítás mértéke az eredeti árhoz képest;
  • ellenőrizzék a kívánt termék, szolgáltatás árát más áruházakban, weboldalokon is;
  • ismerjék meg a kedvezmény biztosításának pontos feltételeit, tanulmányozzák a kereskedők általános szerződési feltételeit is;
  • ellenőrizzék, hogy a leárazott termék ára valóban kedvezményes-e, beleszámítva az esetleges járulékos költségeket is, mint például a szállítási-, csomagolási- vagy adminisztrációs díj.

Csábítóbbnál csábítóbb Black Friday árajánlatok egy ismeretlen, egy megbízhatatlan, vagy akár egy nagy webáruháznak a leklónozott internetes felületén: a hackerek sikerreceptje ahhoz, hogy néhány perc alatt megkárosítsák a gyanútlan vevőket.

A blackfriday.hu szerint a legfontosabb lépés a Fekete Pénteki vásárlásra való felkészülés során az, hogy a vevő tisztában legyen azzal, mit is szeretne megvásárolni. Határozza meg előre, milyen termékekre van szüksége, és ezeket rangsorolja: mindez segít elkerülni a felesleges impulzusvásárlásokat.

 

Black Friday: idén egész máshogy lesz, mint ahogy megszoktuk

Idén, Magyarországon november 24-re, vagyis jövő péntekre esik a Black Friday, ám ne csodálkozzon, ha már most is ezekkel a hirdetésekkel kínálják termékeiket a kereskedők. A Black Friday-akciók akár hetekig is tarthatnak, lefedve a kiskereskedelmi forgalom legprofitábilisabb időszakát. Bővebben --->