A nagyobb megtakarítási hajlandóság elérte a biztosításokat is:
a hazai cégek 26,3 milliárd forintos adózott eredményt értek el az első félévben, 57 százalékkal magasabbat a tavalyinál, a biztosítástechnikai eredmény 52 százalékkal 37,3 milliárd forintra nőtt
Kapcsolódó
– írja a Bank360 az Magyar Nemzeti Bank (MNB) adataira hivatkozva. A többi mutatót nézve is javult a helyzet tavaly óta:
- főleg a nyugdíjbiztosításokra befizetett összeg ugrott meg az első félévben;
- a lakásbiztosításokból is sokkal több volt a díjbevétel, ráadásul a károk nem nőttek tavaly óta;
- az életbiztosítások száma is nőni kezdett az idén.
Az életbiztosítások száma 2023-ban volt a mélyponton (2,275 millió körül), az idén viszont minden negyedévben emelkedett, most már megközelíti a 2,29 milliót, de több százezerrel elmarad az évekkel ezelőtti számoktól.
A piac motorja a személyi jövedelemadó-kedvezménnyel támogatott nyugdíjbiztosítás, az ilyen szerződések száma már meghaladja a félmilliót.
A nem élet- és nyugdíjbiztosításoknál a szerződések száma sokkal nagyobb mértékben nőtt, több mint 8 százalékkal: 13,66 milliárdra ugrott a tavalyi év közepéhez képest. (Ez a több mint egymillió szerződés azonban nagyrészt annak a nagyjából 800 ezer lakásasszisztencia kiegészítő biztosításnak szól, amelyet az Alfa Biztosító adott ajándékba a lakásbiztosítással rendelkező ügyfeleinek. Enélkül 1,7 százalékkal nőtt volna csak a szerződések száma.)
- Az életbiztosítási díjbevétel az első félévben az inflációt meghaladó mértékben, 7,9 százalékkal nőtt 318 milliárd forintra, ezen belül kiemelkedő, 16,5 százalékosi növekedést mértek a nyugdíjbiztosításoknál.
- A befektetési egységhez kötött nyugdíjbiztosítások díjbevétele több mint 20 százalékkal ugrott meg tavaly óta.
- A díjbevétel a nem életbiztosításoknál több mint 14 százalékkal nőtt egy év alatt, amiből arra lehet következtetni, az átlagos díjemelés mértéke az idén nem érte el a tavalyi 17,6 százalékos infláció mértékét. Összesen 552,8 milliárd forint volt a biztosítók első féléves díjbevétele ezekből a szerződésekből, amelyből a legnagyobb részt az autós biztosítások teszik ki.
- A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjbevétele 13,7 százalékkal 183 milliárd forintra nőtt, a casco-díjbevétel 19 százalékkal 99,4 milliárd forintra ugrott.
- A teljes lakásbiztosítási díjbevétel tavalyhoz képest 19 százalékkal 112 milliárd forintra nőtt az első félévben.
Elemzők és a kormány is többször hangsúlyozta, hogy a gazdasági növekedés feltétele lenne az óvatossági motívum enyhülése a háztartások költéseiben és az, hogy a jelentős béremelések nyomán létrejövő többletjövedelmeket idehaza költsék el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!