Brent típusú olaj ára folyamatosan csökken, most 81,7 dollárnál tart, és miután kínálati oldalon nincsenek problémák, így várhatóan az olaj ára is kiegyensúlyozottan tarthatja magát a 80-85 dollár körüli szinten.

A holtankoljak.hu portál szerint szerdától igy alakulnak majd a kutakon át átlagárak:

  • 95-ös benzin: 587 forint/liter
  • Gázolaj: 606 forint/liter

Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy módosul az üzemanyagárak különadója, ami sokaknak fájni fog.

A jelenlegi üzemanyagárak mellett a különadó literenként akár 20 forintot is jelenthet.

Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója az ATV Egyenes beszéd című műsorában csütörtök este elmondta, hogy a Világbank előrejelzése szerint radikális olajár emelkedést hozhat az ukrajnai, illetve az izraeli háború kettőse, ami miatt a közeljövőben jelentősen növekedhet az üzemanyagok ára.

Az elemzések szerint akár a 150 dolláros rekordot is meghaladhatja egy hordó Brent olaj ára, ha eszkalálódik a konfliktus Izrael és a Hamász között.

Hernádi Zsolt emlékeztetett, hogy január 1-től 41 forinttal fog emelkedni a jövedéki adó.

A harcok kitörésekor emelkedett 90 dollár fölé kőolaj ára, de azóta kisimult ez a szint, mert nem alakult ki ellátási zavar. Az energiapiaci szakértők között ökölszabály, hogy a világpiacon egy százaléknyi termeléscsökkenés 10 százalékkal emelheti meg az árakat.

Hasít a Mol, megemelték az éves eredménycélt

A társaság közleménye idézi Hernádi Zsoltot, a vállalat elnök-vezérigazgatóját, aki szerint a harmadik negyedévben javuló finomítói árréssel és az üzemanyagtermékek iránti erős kereslettel sikerült ellensúlyozni a külső tényezők negatív hatásait. Bővebben >>>