2020-ban a Szingapúri Pénzügyi Hatóság figyelmeztette a befektetőket, hogy gyanús az Envy (Irigység) vállalatcsoport egyik cégének tevékenysége, rizikós velük üzletelni a transzparencia hiánya miatt, vörös jelzést adott ki így a cégre a hatóság és megkezdődött a nyomozás, amelynek eredményeképp 2021. február 16-án letartóztatták az elit körökben is közismert alapító-tulajdonost, Ng Yu Zhit. A jelenleg 38 éves „üzletember” középosztálybeli családból származik, az egyetem elvégzése után könyvvizsgálóként kezdte karrierjét a KPMG-nél, majd felmondott itt, amikor megszületett fejében a csalás ötlete.
A bűncselekmény egy klasszikus piramisjáték (az angol nyelv ugye a Ponzi-sémát használja rá a bűncselekménytípus kitalálójáról, Charles Ponziról elnevezve – a szerk.), azaz a befektetőknek egy minden körülmények közt stabil és általában kiugró hozam van beígérve, a kifizetéseket pedig az új befizetők pénzéből fedezik, miközben az ötletgazda és csatlósai is prímán megélnek, mint ebből az esetből is kitűnik. A piramisjátékok nagyon érzékeny rendszerek, amennyiben elfogy az új befizető például egy világgazdasági történés miatt (amilyen a 2008-as gazdasági világválság előszele, a New York-i bankpánik is volt, amely bedöntötte Bernie Madoff több évtizede jól muzsikáló Ponzi-sémáját), úgy a rendszer kártyavárként omlik össze, felfedve az akár gigantikus pénzügyi lyukat. Itt most nem arról volt szó, hogy ne lett volna új jelentkező a csábító ajánlatra, miszerint három hónap alatt 15 százalékos hozamot lehet realizálni említésre sem méltó rizikóval, hanem a nyomozás - ami egyesek véleménye szerint későn jött – derítette ki, hogy egyetlen ügylet sem valósult meg soha az Envynél. De miről is volt itt szó?
A cég, illetve hát Ng Yu Zhi azt hazudta, hogy az ausztrál Poseidon Nickels bányászati vállalatnál felesleges nikkelkészletek vannak, amit csakis ő tud átvenni kapcsolatainak köszönhetően kedvezményesen, ellenben szintén jó kontaktjainak hála a világpiacon meg teljes áron tudja eladni a fémet, ami nélkülözhetetlen az akkumulátorgyártáshoz is. A sztori akkor szúrt szemet, amikor beütött a koronavírus-járvány, minek köszönhetően az elektromos autógyártás is küszködött, ellenben az Envy gond nélkül „bizniszelt”, nem kellett csökkentenie a hozamkifizetéseken. A rendőrség vizsgálódására a Poseidon Nickels és a banki tranzakciókkal a hamisított dokumentumok alapján megbízott BNP Paribas és más pénzintézetek is közölték, hogy nem állnak kapcsolatban a szingapúri céggel.
Az alkalmazottak is befektettek, hiába sejtették, hogy valami nem kóser
A per tavaly kezdődött, jelenleg összesen 108 vádpontot, köztük csalást, okirathamisítást, pénzmosást, csalárd kereskedelmet és hűtlen kezelést tárgyal a bíróság, és mivel a cég egyre nőtt, ahogy a jó üzlet híre szájról szájra terjedt, a 2016-2021 közt megvalósuló bűncselekményeknek nem csak a tulajdonos, hanem igazgatók és más alkalmazottak is vádlottjai, akikre vagyonelkobzást kért az ügyészség. A pénzeket Ng Yhu Zhi saját cégein keresztül önmagának és kollégáinak igazgatói díjak, jutalékok és nyereségrészesedés címén utalta át, de a vallomásokban az közös, hogy a beosztottak nem tudtak arról, hogy ez egy piramisjáték, ámbár nyilvánvalóan tudatában voltak annak, hogy ami tőlük kérve van, az szabályellenes.
A nyomozó- és a vádhatóság munkájának eredményeképp (illetve a hozamkifizetéseket is beleszámítva) jelenleg több mint 700 millió szingapúri dollárt már megkapott a közel ezer befektető. Az ötletgazdától sajnos nincs mit visszavenni már, személyes csődöt jelentett, pedig pár évvel ezelőtt még ő volt az egyik legfényesebb csillag a szingapúri égbolton. A karizmatikusnak leírt ifjú titán alaposan megvezette a távol-keleti törpeállam pénzügyi elitjét, de ezért sokat is tett. Kifejezetten célja volt, hogy pozitív imázst alakítson ki magáról a megfelelő körökben, egyre ismertebb alakja lett a helyi, rendszeresen jótékonykodó közösségnek, a Szingapúri Nemzeti Egyetem orvostudományi kara nyilvánosan méltatta is a pénzügyi támogatásért cserébe. Egy ismert helyi kockázati tőkés, Dr. Finian Tan elmondta a tanuk padján a saját történetét, miért fektetett be az Envy-féle fiktív nikkelkereskedelembe közel 20 millió amerikai dollárt.
Hangsúlyozta, hogy ilyen kérés vagy felhívás nem érkezett, de számára meggyőző volt, hogy Ng Yhu Zhi maga is befektetett az ő bizniszébe. Dr. Tan elmondta, hogy még a szerződés aláírása előtt beszélt más befektetőkkel, akik pozitív tapasztalatokról számoltak be, és biztosították, hogy mindig időben ki tudják venni a pénzüket. Dr. Tan arról is beszélt, hogy privát kapcsolat is kialakult a csalóval: megismerkedtek egymás feleségével és gyermekeivel, valamint vendégségbe is hívták egymást. „Nagyon gyakran, amikor vele voltam, épp a nikkelárakat ellenőrizte. Egy alkalommal még egy ausztráliai hurrikánról is mesélt, ami állítólag akkor történt, amikor az ő áruja épp rakodás alatt volt. Lenyűgöző színjáték volt, ha most visszatekintek rá. Akkor minden szavát elhittem, hitelesnek tűnt. Teljesen megbíztam benne.”
Amikor Dr. Tan megtudta, hogy az Envy egyik cége felkerült egy hatósági figyelmeztető listára, Ng ekkor is azt a látszatot keltette, hogy csak félreértés történt. A befektető később másokkal beszélgetve olyan pletykákat hallott, hogy Ng pénzmosásban vesz részt vagy kriptovalutát vásárol. „Nagyon ügyesen csinálta. Nyolc évig dolgoztam árupiaci kereskedőként, mégis be tudott csapni, mert értette a szakzsargont, és pontosan tudta, milyen üzletből lehet ilyen hasznot kihozni. Nagyon fájdalmas volt, mert megbíztam benne. A mai napig nem tudom összeegyeztetni a két képet: a Yu Zhit, akit ismertem, és akit ezekkel a dolgokkal vádolnak. Nem tudom összekötni a két embert. Akit ismertem, teljesen más volt ahhoz képest, amit most hallok róla. Egyszerűen nem tudom felfogni.”
A város egyik legdrágább autója kellett neki
A nyomozók úgy kalkulálnak, hogy a fő vádlott a csalás csúcsán átlagosan havi több mint 500 millió forintot költhetett az életstílusára, és ebben a város legelegánsabb negyedében történő villavásárlások vagy a luxusautók nincsenek is benne. De része az öt családjának az eltartása, ugyanis a hivatalos mellett még finanszírozta a volt feleségét és három barátnőjét is. A hölgyek mindegyike kapott autót is, nem ám akármilyet! Ng Yu Zhi összesen 20 luxusautót vett egy helyi kereskedőtől hat hónap leforgása alatt, amelyért 5,3 milliárd forintot fizetett. A járgányokból nyolcat kaptak meg a nők, köztük két Rolls-Royce Phantom EWB luxuslimuzint, a sorozat csúcskategóriás modelljeit extra lábtérrel. De volt a flottában Bentley, több Mercedes-Benz, BMW és Ferrari is.
Magának meg külön megvette Szingapúr egyetlen Pagani Huayráját, az 1,9 milliárd forintos olasz ultraluxus autó a városállam egyik legdrágább személygépkocsijának tekinthető. A cégvezető odafigyelt a részletekre is: volt olyan, egyedi rendszámtábla, amelyért közel 280 millió forintot fizetett, hogy átmenjen a hatóságon a teljesen szokatlan kérés. Ng Yu Zhi a vendéglátásban is kipróbálta magát, több éttermet is nyitott, ezek természetesen ma már vagy bezártak vagy eladásra kerültek. Bár eleinte óvadék ellenében szabadlábon védekezhetett, ma már börtönben ül, mivel megszegte az óvadékfeltételeket többek közt azzal, hogy megpróbálta eladni az egyik ingatlanját, hogy pénzhez jusson. (Ráadásul okirathamisítással, egy nőt felbérelve, hogy a felesége nevében írja alá a szerződést.) Az ügyészség szerint fennáll így a szökés és elrejtőzés veszélye, mint nyilatkozták van ugyanis arra bizonyíték, hogy a vádlott hamis útlevelet kísérelt meg beszerezni. A vádlott feltehetően külföldön pénzhez tudna jutni, amit az is jól bizonyít, hogy apjának és apósának is valószínűleg ő adta azt az 1,5, majd 6 millió szingapúri dollárt, amelyet letettek a szabadlábra helyezéséért.
A szerző luxusszakértő, az Index munkatársa.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Pocsék év az olajpiacon, mégsem nyertek szinte semmit az autósok
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából