A Habitat for Humanity és az Erste Bank támaszprogramjában ezeket a felújításokat segítik anyagilag, és a munkákat önkéntesekkel végzik el.
Magyarországon csaknem hárommillióan élnek lakhatási szegénységben, és minden negyedik ember otthonában beázik a tető vagy penészesek a falak – derült ki a Habitat for Humanity tanulmányából.
Bara Gábor, az Erste Bank stratégiai vezetője az RTL Híradónak elmondta,
sokan láthatatlanok maradnak a gondjaikkal, hiszen a kistelepüléseken mélyszegénységben élő emberek szinte teljesen kiszorulnak a bankrendszerből.
A civil szervezet ügyvezető igazgatója azt mondta, a mostani lakáspolitika a tehetősebbek számára nyújt segítséget, ráadásul nincs felelőse a lakáspolitikának.
Sem a politika, sem a társadalom nem kezeli prioritásként a lakhatás kérdését, tehát nincs társadalmi nyomás a politikusokon, hogy ezt a programjuk részévé tegyék
– tette hozzá Szegfalvi Zsolt.
A híradó megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ elmondta, hogy 2010 óta államilag támogatott otthonteremtési programokat indítottak, csökkentették a rezsit és a magas foglalkoztatottságnak köszönhetően erősödött a családok jövedelmi helyzete.
Kicsi, menő, trendi, és viszik, mint a cukrot
A megváltozott ingatlanpiaci körülmények között sem vesztettek népszerűségükből a csekély alapterülettel rendelkező minilakások. A fővárosban 400 ezertől 1,7 millió forintig terjed az értük fizetett négyzetméterár. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Visszacsapott a Nébih a természetvédőknek, nem mérgezőek a magyar almák
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Leállt az M3-as metró