Július nem csak zsinórban az ötödik hónap volt, amikor a repülőtér forgalma meghaladta az egymillió főt, hanem a hetedik hónapban a másfél millió utashoz is közel voltak – írja közleményében a Budapest Airport.
Január és július között összesen 8,2 millió utast szolgáltak ki, 24 százalékkal többet, mint 2022 azonos időszakában, és többet, mint 2021-ben egész évben. A 2023-ban eddig regisztrált utasszám már csak 9,2 százalékkal marad el a 2019-es rekordévben rögzített adattól, és arra számítanak, hogy az egész éves utasforgalom meg fogja haladni a 14,3 milliót. Összességében ez nagyon közel van a 2019-es évhez, és több mint 2 millióval több utast jelent, mint 2022-ben.
Ha ez a tendencia folytatódik, 2024 végére várható a járvány előtti utasszámok teljes visszaépülése, amivel ismét valódi növekedési pályára állnánk.
Alig tíz hónappal a munkálatok megkezdése után elkészült a BUD Cargo City forgalmi előterének bővítése. A fejlesztésnek köszönhetően még hatékonyabbá válik a kiszolgálási folyamat azáltal, hogy egyidejűleg akár négy szélestörzsű repülőgép töltése is megvalósulhat, az áruszállító repülőgépek üzemeltetése szempontjából kulcsfontosságú orr rakodási lehetőséggel. Az új forgalmi előteret elsőként a Qatar Cargo különleges festésű, Boeing B777F típusú gépe vehette birtokba.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező