Barcelona óceánjáró-kikötője bezárja két terminálját, hogy csökkentse a beáramló turisták számát. A működő kikötők száma ezzel ötre csökken. A Barcelona városi tanáccsal kötött megállapodást a CNN hozta nyilvánosságra.

Egy ehhez készített tanulmány szerint ez az első lépés a fenntartható mobilitási terv kidolgozásában. Ezenkívül a megállapodás magában foglalja a kikötői infrastruktúra korszerűsítését a hajózási műveletek fenntarthatóbbá tétele érdekében – például, hogy a hajók dokkolás közben is csatlakozhatnak egy zöld parti áramforráshoz, ami azt jelenti, hogy motorjaikat le lehet kapcsolni, csökkentve ezzel a kibocsátást.

A tanács közleménye szerint a terv összesen 185 millió eurós állami és magán beruházást foglal magában.

A városban egyre nagyobb a helyi ellenállás a tömegturizmussal szemben, beleértve a mára híressé vált 2024 júliusi tüntetést is, amelynek során a látogatókat vízipisztolyokkal fröcskölték le. Barcelona lakosai folyamatosan panaszkodnak zsúfoltság és a megfizethető lakások hiánya miatt, mivel a lakásokat rövid távú nyaralóknak adják át.

2024-ben a barcelonai, mint Európa legnagyobb kikötője 1,6 millió „átutazó” tengerjáró utast fogadott. A Barcelonai Turisztikai Konzorcium sajtóirodája márciusi közlése szerint a többségük egy napos városnézésre jött.

2023 októberében Barcelona lezárta északi kikötői terminálját a tengerjáró hajóforgalom előtt, miután megállapodtak a helyi hatóságokkal a hajók városon kívülre helyezéséről.

Ez a lépés a kikötői hatóságok és a városi tanács között 2018-ban létrejött megállapodást követte – áll a kikötői hatóságok akkori közleményében.

Szintén a 2018-as megállapodás eredményeként a kikötő bezárt egy másik óceánjáró terminált, a Maremagnumot, és a környéken ma éttermek, bárok, vitorlásklub és kikötő, akvárium és bevásárlóközpont található.

Újabb görög szigeten lesz drágább a nyaralás, de nem ússzuk meg máshol sem az új adókat

Symi önkormányzata 3 eurós díjat kér hétfőtől a szigetre hajóval érkezőktől, akik nem szállnak meg náluk. Az adó kivetése nem görög nóvum, a franciák, a spanyolok és az olaszok is felszámolnak különböző díjakat, mert nem elriasztani akarják a turistákat, csak megfizettetni az általuk ingyen használt szolgáltatások ellenértékét. Itt olvashat erről >>>