Spanyol, olasz és portugál turistaparadicsomok lakói tüntettek a hétvégén a turistainvázió ellen. Barcelonában, Mallorca szigetén, valamint Velencében és Lisszabonban is ezrek vonultak az utcára érdekeik védelmében - számolt be az AP hírügynökség.
Barcelonában a város lakói vasárnap egy demonstráció keretében vízipisztolyokkal lőttek a gyanútlan turistákra, hogy felhívják a figyelmet az áldatlan állapotokra, ugyanígy tiltakoztak Mallorca szigetén is a helyiek a túlturizmus ellen.
Kapcsolódó
A tüntetők egyúttal a gazdasági modell újragondolását is követelték, amely véleményük szerint a lakhatási válságot táplálja és eltörli szülővárosaik sajátos jellegét.
A demonstrálók szerint a turizmus túl messzire ment az 1,7 milliós városban. Barcelonát tavaly 15,5 millió látogató kereste fel. Ez felhajtotta a lakásbérleti díjakat, a hagyományos üzleteket felváltották a turistákat kiszolgáló vállalkozások, így a szuvenírboltok és a hamburgerezők.
Mallorca fővárosában szintén több ezren vonultak az utcára, ott is vízipisztolyokkal szerelték fel magukat a helyiek. A lakhatási költségek a szigeten is az egekbe szöktek, miután a turisták itt is felhajtották az árakat. Hasonló tiltakozások voltak Granadában, San Sebastián városában, valamint Ibiza szigetén is. Itt leginkább az verte ki a biztosítékot, hogy a helyiek vízellátását korlátozzák a szárazság miatt, de a villákban és hotelekben feltöltik a medencéket a turisták kedvéért.
Az olaszországi Velencében a tüntetők egy transzparenst feszített ki, amelyen a lagúnavárosban épülő új szállodák építésének leállítását követelték. Portugáliában pedig Lisszabon lakói demonstráltak a túlturizmus ellen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot