Most érdemes átnéznie minden banki ügyfélnek a január 31-ig megkapott kimutatást a bankszámlájához kapcsolódó költségeiről. A banki díjak között ugyanis jelentős különbségek vannak.
Egy kedvezőbb konstrukciókat kínáló bankszámla választásával több tízezer forint takarítható meg évente, ráadásul a számlanyitáskor kapott jóváírással, valamint az ügyfélajánlási bónuszokkal együtt ez az összeg akár a 100 ezer forintot is megközelítheti.
Kapcsolódó
„2024-ben például a Gránit Bank lakossági ügyfeleinek közel 60 százaléka költségmentesen tudott bankolni – hangsúlyozta Jendrolovics Péter, a Gránit Bank vezérigazgató-helyettese, a Lakossági Divízió vezetője. „A fiókhálózat nélküli működés jelentős költségelőnyt biztosít, amit a kedvező kondíciókban adunk vissza az ügyfeleinknek” – tette hozzá.
A pénzintézet tapasztalatai szerint egyébként az utóbbi években felgyorsult a lakossági ügyfelek bankolási szokásainak átalakulása.
A napi pénzügyeket már az ügyfelek többsége mobilalkalmazásból intézi. A befektetéseket is egyre inkább mobilalkalmazásból kezelik, kihasználva az azonnali reagálás és döntés lehetőségét.
Nagyon sokan keresik a kedvező devizaváltási lehetőségeket is, mivel hasonlóan a bankszámlához kapcsolódó költségekhez, jelentős különbség van az alkalmazott díjakat és árfolyamokat tekintve.
A hiteligénylés is egyre inkább átkerül a digitális platformokra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben