A gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn délután hivatalában fogadta a Bankszövetség elnökségét, köztük Jelasity Radovánt, a szövetség elnökét. A résztvevő felek egyetértettek abban, hogy a magyar pénzügyi rendszer szereplői, különös tekintettel a bankokra, stabilan működnek, likvidek, tőkeerősek, továbbá a működés jövedelmezősége is kedvező képet mutat - ismertette a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
Nagy Márton a tárgyaláson kifejtette, hogy a bankszektor előnyös helyzetéből fakadóan elvárható, hogy erőteljesebben működjön közre a hitelpiac befagyásának megakadályozásában, az egészséges hitelezés és a növekedés helyreállításában. A miniszter hozzátette, hogy míg 2023 a szankciós infláció letörésének és egy számjegyűre csökkentésének az éve, addig 2024-ben a növekedést kell helyreállítani.
A bankszektorban extraprofit képződik, ami miatt indokolható az eddigieknél nagyobb extraprofitadó kivetése, új bankadó bevezetése.
Erre a pénzre viszont jelenleg a gazdaságnak nagyobb szüksége van, mint a költségvetésnek, emiatt a kormány azt várja el a bankoktól, hogy nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a hitelezés helyreállítása érdekében: továbbra is aktívan működjenek közre az olyan kamattámogatott állami hitelprogramokban, mint például a Széchenyi kártya program, a Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram, vagy a leendő CSOK+, továbbá dolgozzanak ki új lépéseket a lakáscélú- és piaci hitelek felpörgetése érdekében.
A Bankszövetség és a gazdaságfejlesztési miniszter ezért megállapodott abban, hogy a Bankszövetség lehetőség szerint egy héten belül a kormány asztalára tesz egy olyan intézkedési tervet, amely felvázolja, hogy a bankszektor mit kíván tenni a hitelezés helyreállítása érdekében.
Nagy Márton összegzésképpen kiemelte, hogy a kormány, mint ahogy eddig, úgy ezután is a családok és a vállalkozások oldalán áll.
A bankokat érintő eddig kivetett extraprofitadó a családokat érintő rezsivédelem fenntartását, azaz a költségvetést finanszírozta, ugyanakkor jelenleg az ügyfelek hitelhez való hozzájutását kell megkönnyíteni. Ezért új bankadó kivetése helyett a bankoknak olyan vállalásokat kell tenniük, amelyekkel a családok és vállalkozások működését, továbbá a fogyasztás és gazdasági növekedés beindítását segítik, azaz most a bankoknak a gazdaság világát kell finanszírozniuk
- olvasható a közleményben.
Egyre nehezebben törleszti hiteleit a lakosság
Ismét nőtt a lakosság hitelállománya, a törlesztés azonban egyre többször elmaradozik. Miért fizetik vissza ilyen nehezen a magyar háztartások a hiteleket? Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Orbán komoly csapdát állított, jöhet a B terv

Erre senki nem számított: jön a sokkoló nyugdíjkorhatár egy európai országban

Ha társasházban lakik, most jól figyeljen: ezt Ön sem fogja megúszni

Késelés rázta meg Németországot: tizenegy éves diáklány mentette meg osztálytársa életét

Brutálisan sok magyar menekül a közoktatásból – kijöttek az EU-s adatok

Polt Péter egyik utolsó főügyészi üzenetében még börtönbe küldené a hazai médiavállalkozót

Bukhatjuk a Németország-kártyát: a német gazdaság duplázott

Kezdhetünk aggódni? Kína szép csendben világelső lett ebben az energetikai szektorban

Reagált az MBH: nem a banki rendszereket támadják a csalók, az ügyfelek adják ki adataikat
