A Bangladesből származó importra kivetett 37 százalékos amerikai vámok három hónapos felfüggesztését kérte Donald Trumptól Mohammed Junusz ideiglenes bangladesi miniszterelnök arra hivatkozva, hogy országa, amely a ruházati termékek második legjelentősebb gyártója a világon, már konkrét lépéseket tett az USA-ból érkező import növelésére.
A bangladesi miniszterelnöki tisztségét augusztusban átvevő Nobel-díjas közgazdász az amerikai elnöknek címzett levelében kiemelte a kormánya által tett lépéseket a kétoldalú kereskedelem erősítése terén.
Kapcsolódó
„Mi vagyunk az első olyan ország, amely proaktív kezdeményezést tett" - írta a bangladesi miniszterelnök, utalva ezzel a két ország tisztségviselői között februárban létrejött washingtoni megbeszélésre, amelyet konkrét intézkedések is követtek a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok megerősítése és az amerikai export fellendítésére. Hozzátette, hogy Banglades az első dél-ázsiai ország, amely többéves megállapodást kötött az Egyesült Államokból érkező földgáz beszállításáról.
A bangladesi kormány jelenleg az amerikai mezőgazdasági termékek importjának növelésére összpontosít, többek között a gyapot, a búza, a kukorica és a szójabab behozatala kapcsán.
Ennek támogatására egy olyan vámmentes raktárt hoznak létre az Egyesült Államok számára, amely gyorsabb szállítást tesz lehetővé. Junusz jelezte: az Egyesült Államokból érkező gyapotra Banglades vetette ki a legalacsonyabb vámokat, hozzátéve, hogy további csökkenés is várható ezen a területen.
A bangladesi vezető kiemelte: Elon Musk Starlink műholdas internetszolgáltatásának jóváhagyása is azt jelzi, hogy Banglades felkészült az amerikai befektetőkre a csúcstechnológiai ágazatok terén, beleértve a polgári repülést és a védelmi ágazatot is.
„Banglades minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy teljes mértékben támogassa az Ön kereskedelmi programját"
- írta Junusz az amerikai elnöknek címzett levelében.
A bangladesi demokratikus reformok végrehajtásának hatalmas kihívásával szembenéző Mohammed Junusz egyik legfontosabb célja a textilipar megvédése. Az ágazat 3500 üzemével 85 százalékát képviseli a bangladesi exportnak, amelynek értéke évente 55 milliárd dollár.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban