A Balatonon tilos a közterületről vízbe vezető stégekre kaput, kerítést tenni, mégsem szereztek érvényt ennek a jogszabálynak évek, sőt évtizedek óta – mostanáig.
A HírBalaton beszámolója szerint
a héten felhívások jelentek meg a dél-balatoni illegális stégkapukon, miszerint öt napja van a tulajdonosoknak az elbontásra, különben a vízügy teszi meg, ráadásul a tulajdonos költségén.
Ahol a bejáróstégnek nincs engedélye, ott azt is elbontják. Ahol az rendben van, onnan csak a kaput kell eltávolítani.
A tó keleti részén az elmúlt hetekben már sokan nekiláttak az illegális kapuk és stégek bontásának, hogy ne kelljen hatalmas bírságokat fizetniük. Úgy tűnik, most a déli parton a sor.
A magyar tenger környékén a rendteremtés már tavaly beindult. Akkor a veszélyt jelentő, szabálytalanul elhagyott horgászkarók és illegális stégek felszámolását tűzték célul.
A portál úgy véli, a határozott lépésekhez – az új kirendeltségvezető mellett – hozzájárult az is, hogy egekbe szökött a gátlástalanság mértéke egyes partszakaszokon, és a nádas több helyen pusztulni kezdett a felszabdaltságok, nádirtások miatt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán