Ma este hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldől, hogy a több mint 120 ezer jelentkező közül az általános eljárásban hányan kerülnek be egyetemre, főiskolára. A központi ponthatárváró rendezvényt ezúttal Debrecenben tartják, de Budapesten és számos más nagyvárosban is szerveznek hasonló Pont Ott Partit.
Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, 20 órától kapnak SMS-értesítést az eredményről. Akinek most nem sikerült bejutnia a megjelölt felsőoktatási intézménybe, az július 30. és augusztus 7. között, a pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhet máshová.
Az eredményeket az Oktatási Hivatal felvi.hu portálján lehet megtekinteni.
Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 műsorában elmondta, az új felvételi rendszernek is köszönhetően, a tavalyihoz hasonlóan, idén szintén meghaladja a 120 ezret a felsőoktatási intézményekbe jelentkezettek száma.
Idén is a gazdaságtudományi képzések voltak a legnépszerűbbek a felvételizők körében, és feljött a második helyre a pedagógusképzés. A harmadik helyen állnak a műszaki képzések, de az első hatban szerepel az orvostudományi és az informatikai terület is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor