Sokan szeretnének kitűnni az autósok tömegéből, erre remek megoldást kínálnak az egyéni és az egyedi rendszámok. Fontos azonban tisztában lenni azzal, hogy mi a különbség a kettő között: az egyik ugyanis majdnem négyszer olyan drága, mint a másik.
2025 februárjától az egyénileg kiválasztott rendszámok ára 151 ezer 810 forintra, míg az egyedi rendszámok költsége 587 ezer 250 forintra emelkedett.
Ha rosszul választunk, mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk – hívta fel a figyelmet összeállításában a Zala Vármegyei hírportál. Egyúttal elmagyarázták, mi a különbség a két típus között.
Egyéni rendszám
Ebben az esetben igazodni kell a hagyományos, 2022-ben bevezetett új 2+2+3 formátumhoz.
Egyedi rendszám
Ebben a verzióban sokkal nagyobb teret kap az igénylő, több formátum közül választhat:
- hat betű + egy szám,
- öt betű + két szám,
- négy betű + három szám,
- három betű + négy szám.
Arra az esetre is kitérnek, mi történik ezekkel a rendszámokkal öröklés esetén.
Mivel a rendszám nem önálló tulajdoni tárgy, hanem a járműhöz kapcsolódik, ennek értelmében öröklés esetén a járművel együtt a különleges rendszám joga is a leendő tulajdonosra száll.
Ugyan az örökösök dönthetnek úgy is, hogy nem kívánnak élni ezzel a lehetőséggel, lemondhatnak róla és sorozatrendszámra válthatnak, azonban ekkor az elhagyott rendszám fölötti birtoklási jogukat elveszítik. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha ismét ezt a rendszámot szeretnék használni, akkor a feltüntetett összeget újra ki kell fizetniük.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér