A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. (MBMH) tavaly óta közvetlen részesedést biztosít dolgozóinak a vállalat sikereiből, ezzel is megköszönve az elmúlt évben nyújtott kiemelkedő teljesítményüket.
A szakszervezetekkel kötött megállapodás értelmében az összeg mértékét a kecskeméti vezetőség által meghatározott helyi mérőszámok is alakítják. Ezek mindegyike pozitívan befolyásolta a kifizetendő összeget, ami végül bruttó 1 090 000 forint lett.
A kecskeméti gyár vezetősége köszönetet mondott a dolgozóknak és kiemelte, hogy az üzem sikerének alapjait közösen, csapatként fektették le.
A kifizetendő összeg várható mértékét a 2024. február 22-én közölt, 2023-ra vonatkozó csoportszintű pénzügyi eredmény alapján határozták meg. A kecskeméti Mercedes-Benz gyár mintegy 4500 főt foglalkoztat, és tavaly több mint 174 ezer járművet gyártott.
Arccal az elektromobilitás felé
A vállalat szerdán mutatta be a sajtó képviselőinek az első Magyarországon gyártott tisztán elektromos autó, a Mercedes-Benz EQB megújult változatát. A ráncfelvarrás elsősorban a következő területeket érintette:
- dizájn;
- telematika;
- konnektivitás;
- hajtásláncok, hatótávolság, töltés;
- végül pedig a biztonság.
Az eseményen elhangzott, hogy nincs más út, mint a károsanyag-kibocsátás csökkentése, ennek megfelelően az elektromos átmenet már javában zajlik. Ezzel kapcsolatban Fabiola Attori, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte: a magyarországi plug-in hybrid piacot 20 százalék feletti részesedéssel vezetik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Váratlan lépésre szánta el magát a Revolut, ebbe is beszállnak
