Az autóiparnak, és ezen belül elsősorban Európának az álmok világából vissza kell térnie a valóságba, mert az a gyártó, amelyik erről a piacról kiszorul, nem fog tudni visszatérni – hangsúlyozta az InfoRádióban a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke.
Gablini Gábor utalt arra, hogy az autóipari változások – Európa kárára – nem most kezdődtek. A Covid következtében összeomlottak a beszállítási láncok, hiány alakult ki, és az Európában dolgozó hagyományos gyártók megtapasztalták: az autóik ára szabadon emelkedhet és extraprofitot tudtak elérni. Úgy gondolták akkor, hogy ez egy új korszak, és a vásárlók, ha új autót akarnak, tudomásul veszik, hogy a gyártó mennyiért adja azt. Ez a megközelítés egy évig működött is, de 2023 végére a szállítási láncok helyreálltak, így túltermelés alakult ki.
Kapcsolódó
Az autógyártók azt hitték, az aranykor 2024-ben is folytatódik, közben azonban a piacok teljesen megváltoztak, a vásárlóerő Európában erodálódott, és hihetetlen nagy mennyiségű eladatlan autó került a kereskedésekhez.
„Közben megérkeztek a kínaiak, minőségi terméket akartak nyújtani megfizethető áron. Felmérték azt, hogy mi a vásárlóerő Európában, és ők ehhez alkalmazkodtak. Tehát ők nem megmondani akarták, hogy mit vegyen és mennyiért a vevő, hanem azt mondták, hogy »mi olyat kínálunk, amilyet a vevő akar«" - részletezte az új gondolkodást Gablini Gábor.
Figyelmeztetett:
ha a hagyományos gyártók nem mérik fel, hogy már nincs visszaút, vagy beállnak a sorba és ők is megfizethető minőségi termékekkel versenyeznek a vevőkért, vagy kiszorulnak a piacról.
Ha azonban ez utóbbi egyszer megtörténik egy gyártóval, már nem tud a régi termelési volumenre visszakapaszkodni, még sok pénzzel sem.
Felidézte azt is, hogy Kína fordított először horribilis forrásokat az elektromos autózásba, ennek következően Pekingben és más nagyvárosokban jelentősen javult a szmoghelyzet. Európa ebben a „zöld mentalitásban teljesen érthető módon úgy gondolta, hogy akkor ő is fölszáll erre a vonatra, az autógyártói viszont a hagyományos technológiát erőltették, mert számukra abban volt a profit”.
Európában nem történtek meg azok a szükséges, akár az EU által támogatott kutatás-fejlesztések, beruházások, amelyek az új technológiához szükségesek lettek volna. Ezért ma már tökéletesen látható, hogy az a korábbi elképzelés, hogy 2035-re 100 százalékban elektromos autó kerüljön csak forgalomba, tarthatatlan
- hangsúlyozta Gablini Gábor.
A szakember összességében úgy látja, hogy pozitív motivációval reális lehet, hogy az akkumulátoros autók a hibridekkel együtt 2035-re meghaladják a forgalomba helyezett állomány 50 százalékát, akár a 70 százalékot is elérhetik. De a tisztán elektromos autó legfeljebb az 50 százalékot tudja majd elérni.
„Persze vannak kivételek, Norvégia, Dánia, néhány ilyen ország. Ők más erőforrásokkal, más szisztéma szerint gondolkodnak, de ezt nem lehet általánossá tenni, az álmok világából a valóság talajára vissza kell térni” – hangoztatta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin