A pénteki Magyar Közlöny szerint újabb nagyságrendileg 120 milliárd forintos pénzmozgást indított el a kormány a költségvetésben. A HVG beszámolója alapján 64 milliárd forinttal megemelték a gyógyszertámogatások idei keretét, ugyanakkor azt nem jelölték meg, hogy a többletforrás mely kiadások rovására valósul meg. Emellett 2,3 milliárd forinttal túlléphető az árvíz-, belvíz- és vízkárvédekezési, valamint a jégtörő hajópark fenntartására elkülönített idei keret, amelyből 1,3 milliárdot személyi kiadásokra kell fordítani.

A kormány további 58 milliárd forint átcsoportosításáról is döntött, főként a Központi Maradványelszámolási Alap terhére. Ebből 15 milliárd forint Paks II. tőkeemelésére jut, 28 milliárd az állami Beruházási Alapot növeli, míg a Bethlen Gábor Alap 3 milliárd forintot kap nemzetpolitikai célú támogatásokra.

  • A forráshiánnyal küzdő Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ 280 millió forintot kap személyi és működési kiadásokra.
  • Az Építési és Közlekedési Minisztérium 1,6 milliárd forintot fordíthat kulturális és örökségvédelmi fejlesztésekre,
  • Békéscsaba pedig 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz jut.
  • A turisztikai fejlesztési keretet 1,2 milliárd forinttal növelik,
  • a Magyar Falu Program pedig akár 20 milliárd forintos új pályázatot is kiírhat.

A kormány döntött a 2026-os World Athletics Ultimate Championships adómentességi keretéről is: a szervezésben részt vevő szereplők számára 2 milliárd forint állhat rendelkezésre. Emellett határozat született arról, hogy Budapest és Pest megye rendvédelmi dolgozói - beleértve a hivatásos állományt, a határvadászokat és az igazgatási munkatársakat - lakhatási támogatást  kaphatnak, bár ennek pontos összegét még nem határozták meg – írja az Index.