Brazíliában az év elején a súlyos aszály és a vietnami heves esőzések megtépázták a két legnagyobb arabica babot termelő vidéket. Ez azzal járt, hogy az ellátási láncban jelentősen emelkedtek még a bolti árak is – írta meg a Bloomberg. A Nestlé még novemberben bejelentette, hogy drágítja termékeit, és kisebb kiszerelésben árulja, hogy tompítsa a az áremelkedés hatását.
Az Arabica legutóbb 2,3 százalékkal erősödött, fontonként 3,158 dollár volt New Yorkban. A londoni Robusta kávé határidős jegyzései is megugrottak idén, mintegy 85 százalékkal.
Kapcsolódó
A Sucafina SA kávékereskedő elemzői szerint az áremelkedéséhez termelői mulasztások is hozzájárultak.
A hasonló árucikkek piacain a nyerscukor 1,3 százalékkal emelkedett szerdán, míg a kakaó visszaesett New Yorkban.
Hiába nyitott egy csomó új üzletet a Starbucks, mégis leépít
Az amerikai kiskereskedelmi alkalmazottainak mintegy 8 százalékát bocsátotta el a kávézólánc, miközben több száz új üzlettel bővült a portfóliója. Erről itt írtunk részletesebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak