Az Apple 1,1 milliárd rubel (4,4 milliárd forint) bírságot fizetett az orosz államnak − közölte a Kommerszant című gazdasági lap az orosz szövetségi monopóliumellenes hatóságra hivatkozva. A tájékoztatás szerint a technológiai óriásvállalat január 19-én egyenlítette ki az összeget az orosz államkincstárnak.
A céget 2022 júliusában marasztalták el a monopóliumellenes törvények megsértése miatt. A hatóság szerint
az Apple megtiltotta az iOS operációs rendszeren futó alkalmazások fejlesztőinek, hogy tájékoztassák a felhasználókat az egyes alkalmazásokon belül, hogy a fizetéseket az App Store-on kívül is teljesíthetik, illetve alternatív fizetési módokat is használhatnak.
A orosz monopóliumellenes hatóság hozzátette, az Apple megkövetelte azt is, hogy a fejlesztők távolítsanak el minden külső hivatkozást saját honlapjaikra, és változtassák meg az alkalmazásokat olyan módon, hogy a regisztráció ne vezessen külső linkre, különben a cég nem engedi be az alkalmazásokat az App Store-ba.
2023 októberében az Apple engedélyezte orosz fejlesztőknek, hogy iOS és iPadOS alkalmazásaikba külső fizetési lehetőségeket építsenek be.
Az Apple a külső fizetési rendszerek alkalmazásáért 27 százalékos komissziót von le. Az App Store szabvány komissziója 30 százalék.
Az Apple közölte, hogy a vonatkozó döntést bírósági határozat alapján hozta meg.
Tavaly februárban az Apple már fizetett egy 906 millió rubeles (3,6 milliárd forint) bírságot egy másik monopóliumellenes ügyben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
A lottón túl is van élet: így lehet most hatalmas pénzt szakítani
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit