A Fehér Ház Nemzetgazdasági Tanácsának igazgatója kijelentette:
A Trump-adminisztráció kész megszüntetni a Kanadára és Mexikóra kivetett különvámot, amennyiben a két ország intézkedéseket tesz a határon átnyúló kábítószer-csempészet ellen.
Kapcsolódó
Kevin Hassett a Fox News hírtelevízió The Story című műsorának adott interjúban úgy fogalmazott, hogy „ez nem kereskedelmi háború, hanem a drogháború". Ezzel Justin Trudeau kanadai miniszterelnök keddi szavaira is reagált, aki úgy értékelte Donald Trump lépését a 25 százalékos vámról, ahogy azzal kereskedelmi háborút indított északi szomszédja ellen.
Az amerikai elnök gazdaságpolitikai tanácsadójaként dolgozó közgazdász szavai szerint az amerikai hírszerző ügynökségek és nyomozóhatóságok által gyűjtött információk azt mutatják, hogy Kanada és Mexikó nem vesz részt a kábítószer elleni harcban, ami csalódást keltő.
Kérdésre válaszolva Kevin Hassett kijelentette, hogy Donald Trump vámokról szóló rendelete egy veszélyhelyzetről szóló nyilatkozat, ami azt jelenti, hogy, amennyiben a veszélyhelyzetnek vége, a vámok is megszűnnek.
„Ha az elnök elégségesnek látja az intézkedéseket, akkor a vámoknak is vége"
- fogalmazott.
A Nemzetgazdasági Tanács igazgatójának állítása szerint csak 2023-ben 2000 százalékkal növekedett a Kanada felől az Egyesült Államokba csempészett és lefoglalt fentanil mennyisége, miközben az elmúlt évben több mint 100 ezer amerikai halt meg kábítószer-túladagolásban. Hozzátette, hogy a kábítószer alapanyagát Kínából szállítják az amerikai kontinensre.
Kedden Justin Trudeau kanadai miniszterelnök válaszlépésként szintén 25 százalékos vámot jelentett be első körben 30 milliárd dollár értékű Egyesült Államokból importált árura, és közölte, hogy „nem hátrálunk meg a harc elől, különösen nem, ha országunk, és mindenki jóléte forog kockán".
Az Egyesült Államok - Donald Trump rendelete alapján - kedden vezette be a már január végén kilátásba helyezett 25 százalékos különvámot a Kanadából és Mexikóból érkező importra, miközben Kínára újabb 10 százalékos vámtétel lépett hatályba.
A Kanadából az Egyesült Államokba szállított energiahordozók esetében kedvezményes, 10 százalékos vámtétel érvényes.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá