Az Egyesült Államok keddtől bevezeti a korábban bejelentett különvámokat Kanadával, Mexikóval és Kínával szemben - mondta Donald Trump újságíróknak a Fehér Házban.
Az amerikai elnök kifejtette, hogy
Kapcsolódó
nincs mozgástér további tárgyalásra Kanadával és Mexikóval, a 25 százalékos különvám keddtől érvénybe lép.
Az elnök Kína esetében egy újabb 10 százalékos büntetővám bevezetését említette, és úgy fogalmazott, hogy a további, hasonló intézkedések attól függenek, Kína részéről milyen válaszlépések születnek. Donald Trump szerint további vámokat az is indokolttá tehet, ha Kína valutájának gyengítésével próbálná ellensúlyozni az amerikai gazdasági intézkedés hatását.
Az amerikai elnök megismételte, hogy a három ország esetében az a nagy mennyiségben csempészett fentanil kábítószer a büntetővámok oka, amely jórészt Kínából származik és részben Mexikón, részben Kanadán keresztül érkezik az Egyesült Államokba. Az elnök már január végén bejelentette a vámokat, amelyek bevezetését február elején 30 napra felfüggesztette.
Donald Trump azt is megerősítette, hogy
a korábban beharangozott viszonossági alapú vámokat április 2-tól alkalmazza az Egyesült Államok, ami azt jelenti, hogy minden kereskedelmi partnerével szemben pontosan akkora mértékű vámot vezet be, amelyet az az amerikai termékekre alkalmaz.
A vámokat egy gyors és hatékony eszköznek nevezte a kereskedelmi mérleg egyensúlytalanságának kezelésében, ugyanakkor utalt arra, hogy külön kereskedelmi megállapodások formájában léteznek más eszközök is.
Az elnök szintén hétfőn közösségi médiaoldalán az amerikai mezőgazdasági termelőknek szóló üzenetet tett közzé, amiben a termelés felfuttatására ösztönzi őket.
„Álljanak készen arra, hogy nagyon sok mezőgazdasági terméket állítsanak elő az Egyesült Államokon belüli értékesítésre. A vámokat bevezetjük a kívülről érkező termékekre április 2-án" - fogalmazott a Truth Social oldalán Donald Trump.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá