Törvénymódosítás készül az állatok védelmének erősítése érdekében, melynek értelmében szabálysértés lenne, ha valaki élő állattal koldul. Ez lényegében a gyermek jelenlétében történő koldulást tiltó rendelkezés kiterjesztése lenne az élő állatokra. Ebben az esetben százezer forint lenne a pénzbírság legalacsonyabb összege.
Az indítvány szerint ezen felül a módosítással teljes mértékben megtiltanák, hogy bármilyen játék vagy promóció keretében nyereményként élő állatot kínáljanak. Szigorodna továbbá az állatkínzásra vonatkozó rész is azzal, hogy ha az állatkínzás állatmenhelyen vagy gyepmesteri telepen történik, az súlyosbító körülménynek számítana, és akár három évig terjedő börtönbüntetést is vonhat maga után. Tíz vagy több állat kínzása esetében a büntetési tétel egytől öt évig terjedő szabadságvesztés lenne.
A Pénzcentrum észrevétele alapján a jogszabályba tényállásként kerülne be, hogy vétséget követ el az, aki öt vagy több, az anyjától jogszabályban meghatározott életkor előtt elválasztott kölyköt kereskedelmi céllal az országba behoz, kivisz, vagy azon átszállít. Ez akár egy évig terjedő szabadságvesztéssel is büntetendő volna.
Megrugdaltak egy lovat: sokan bánkódnak, hogy a jószág nem rúgott vissza
Az eset Salgótarjánban történt, egy adventi rendezvényen kínozták a bekötött szemű lovat.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Legfőbb ügyész: már vizsgálja a NAV Radics Béla alapítványának pénzügyeit
Így lehet ellenőrizni, hogy beleszaladtunk-e egy sebességmérésbe
Jó hír érkezett a Mol finomítójából
Megvan, ki vette meg a válságba jutó Borhálót
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek