A Magyar Közlönyben megjelent, az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyezett, az igazgatási szünetre vonatkozó rendeletet szerint
2025-től minden december 26. utáni munkanapra szabadságot kell kiadni az állami hivatalok dolgozóinak a következő év első munkanapja előtti napig.
Eddig csak az szerepelt a rendeletben, hogy a kormány nyári és téli igazgatási szünetet rendelhet el, pontos dátum nem volt megjelölve benne.
A hivatalok tehát jövő évtől december 27-től zárva tartanak egészen a következő tárgyév első munkanapjáig.
Ezzel az év utolsó munkanapjaira teljesen leáll majd az ügyintézés a közhivatalokban.
A rendelet alapján a változás már idén hatályba lép, de ténylegesen 2025-től alkalmazzák majd.
Idén még rövid téli szünete lesz a hivataloknak, melyek 2024. december 30-a és 2025. január elseje között tartanak zárva,
de nem volt egységes szabályozás a pontos dátumokat illetően.
A 2023-as törvény korábban úgy rendelkezett, hogy nyáron és télen is szünetet tartottak a közigazgatási hivatalok, ezeket a tárgyév december 15-éig kellett kihirdetni. A jogszabály minden igazgatási szervnél foglalkoztatottra érvényes volt - írja az Index.
A hivatali dolgozóknak ezért szabadságot adtak ki ezekre az időszakokra. Amennyiben nem rendelkeztek év végén a megfelelő számú szabadnappal, akkor a következő évre vonatkozóból adtak ki nekik a téli igazgatási szünetre.
Az igazgatási szervek szünetek idején sem munkavégzést, sem rendelkezésre állási időt nem rendelhettek el dolgozói számára. Emiatt minden év végén az állami hivatalok zárva tartanak, és ügyfélfogadás sincs. A KSH közlése szerint 2024-ben a hazai közintézményekben és állami hatóságokban betöltött álláshelyek száma 1 289 965 volt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Száguld a forint: rég nem látott mélységbe tolta az eurót
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Ömlik a pénz: jól megdobtuk az Amazont
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket