Spanyolországban a legfelsőbb bíróság döntését követően a pénzügyminisztérium a speciális, köztük a gluténmentes kenyérfélék általános forgalmi adóját 10 százalékról 4 százalékra csökkentette – derült ki a hivatalos állami közlönyben a héten megjelent rendelkezésből.
A dél-európai országban ezzel egységessé vált a különböző kenyérféléknél alkalmazott áfa, mivel a hagyományos kenyér után eddig is a legkedvezményesebb, 4 százalékot számolták, ugyanis alapvető élelmiszernek számít, csakúgy mint például a tej, a tojás, a zöldség és a gyümölcs.
Miért nem csapunk hozzá egyszerűen pár ezer forintot a nyugdíjakhoz?
Összeszedtük, hogy mi tudható eddig a nyugdíjasoknak szóló, a zöldségeket, gyümölcsöket, tejtermékeket érintő kedvezményről, és megkérdeztük a nyugdíjszakértőt, hogy miért kell „vacakolni” az áfa-visszatérítéssel. Bővebben.A döntés előzménye, hogy egy sütőipari vállalat beperelte a spanyol adóhivatalt, mert az nem fogadta el, hogy a benyújtott adóbevallásban nem 10, hanem 4 százalékos áfát számoltak termékeikre.
A vállalat kifogásában azzal érvelt, hogy az Európai Unió Bíróságának ítélkezési gyakorlata megállapítja, hogy
a hasonló árukat és szolgáltatásokat áfa szempontjából azonosan kell értékelni.
A spanyol legfelsőbb bíróság a cég javára döntött arra hivatkozva, hogy a spanyol áfatörvény nem tesz különbséget, és nem határozza meg azokat a tulajdonságokat, amelyek alapján eltérő áfakulcsot kellene alkalmazni. Továbbá ez a gyakorlat ellenkezik az Európai Unió Bírósága által meghatározott semlegesség elvével is, mert az adókulcsok közötti különbségnél az átlagfogyasztói szempontokat is figyelembe kell venni – fűzte hozzá a bíróság.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy poszt elég volt: négy óra alatt kattant a bilincs a budapesti fenyegetőzőn
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit