Az angolszász országokban Valentine - Bálint napján, azaz február 14-én tartott Valentine's Day (Bálint-nap) ünnepe a 20. század végétől világszerte elterjedt a „szerelmesek ünnepként”. Az angolszász szokás Magyarországon, mint Valentin-nap vált ismertté és népszerűvé az 1990-es évektől kezdődően. Ezen az ünnepen a szerelmesek megajándékozzák párjukat, vagy szerelmes üzenettel kedveskednek neki. A Valentin-nap vallási eredete világszerte, így Magyarországon is azonban már elhomályosult. Ma már a nagy cégek csak gazdasági fogásként látják ezt a napot. Rengeteget költenek reklámokra, Valentin-napi limitált termékek gyártására, illetve bármire, amivel ezen az ünnepen több lesz termékük vagy szolgáltatásuk eladási aránya. Az Erste Bank szerint a szerelem ünnepének is nevezett napon
átlagosan 16 százalékkal költenek az ügyfelek többet, mint egy átlagos januári napon.
A bank a kártyás vásárlásokat vizsgálva azt látta, étteremre, virágra, fehérneműre a szokásosnál 66 százalékkal többet költenek a fogyasztók. A férfiak Valentin-napi kiadásai csaknem a januári dupláját érik el. Az 1996-2010 között születettek, azaz a Z-generáció tagjai pedig 355 százalékkal adnak ki többet romantikus ajándékokra. Hitelkártyával 68 százalékkal költenek többet, mint egyébként.
A régebbi generációkra ez nem jellemző. Az 1964 előtt született generáció tagjai jellemzően nem is költenek a Valentin-napra. Az X-generáció tagjai – a mai 42-58 évesek – már több mint 50 százalékkal fizetnek ki többet erre a célra. A millenniumi generáció – az 1980 és 1996 között születettek – pedig már majdnem dupla annyit költenek, mint máskor. Ezekből a statisztikákból kiderül, hogy minél fiatalabb valaki, annál többet költ ezen az ünnepen.
Ugyanakkor a Z-generáció nem csak Valentin-napon költ a szokásosnál jobban. Ugyanis a turisztikai és utazási kiadásaik 258 százalékkal haladják meg a januári átlagot, míg a divatcikkekre fordított összeg 224 százalékkal nő – közölte az Erste Bank.
(Szarvas Anikó)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán