Már a nyitás napján, december 10-én is hatalmas volt az érdeklődés, sokan álltak sorban, hogy elsőként léphessenek be a Shein első magyarországi üzletébe, amely a budapesti Sugár Bevásárlóközpontban, az Örs vezér terén nyílt meg.
A kínai divatmárka eddig főként online platformjairól volt ismert, a boltnyitással belépett a hazai kiskereskedelmi piacra, egyelőre ugyan csak egy pop-up store formájában, azaz a márka csupán néhány hétre, esetleg hónapra foglalt el egy üzlethelyiséget.
Kapcsolódó
A hírről beszámoló Pénzcentrum azt írta, hogy a bolt kínálatában találhatóak ruhadarabok, cipők, kiegészítők, otthoni dekorációs termékek is, számos akcióval, ajándékkal várták a vásárlókat.
A lap kiemelte azt is, hogy
a Shein magyar offline piacra való belépése mérföldkőnek számít.
A Shein egy 2008-ban Kínában alapított globális divatmárka, amely főként online platformokon keresztül értékesíti termékeit. Hamar népszerűvé vált világszerte az alacsony áraival, a gyakran újuló kollekciókkal, különösen a fiatalok kedvelik, és az elmúlt években egyre több országban nyitott pop-up üzleteket.
Miután végigfutott az egész magyar sajtón a hír,
a kínai vállalat közleményt adott ki, amelyben kijelentette, hogy nincs köze az Örs vezér terén nyílt üzlethez.
A Shein közölte azt is, hogy termékeiket online árusítják, néha rövid időre nyitnak offline pop-up boltokat, ezekről viszont mindig adnak előre tájékoztatást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle